Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ÉSZAKI RÉGIÓ - Dobos Edgár: Északi változatok integrációs politikára: Svédország és Finnország szocializációja az Európai Unióban
Dobos Edgár sára az OECD-országok átlagánál nagyobb mértékben volt kénytelen volt visszafogni a védelmi kiadásokat az 1990-es évekig.29 Az erős védelmi dimenziót kiegészítő, az 1960-as években bekövetkezett látványos gazdasági növekedés nyomán az OECD az 1970-es években még a világ harmadik leggazdagabb országaként rangsorolta Svédországot. A kedvezőtlen gazdasági folyamatok eredményeként az 1970-1990 közötti időszakban Svédországban az OECD országok átlagánál kisebb mértékben nőtt az egy főre jutó nemzeti jövedelem, és a svéd pozíció a nyolcadik helyre csúszott vissza az 1990-es évekre.30 A statisztikai adatokat tekintve az is megállapítható, hogy 1960 és 1990 között Svédország külkereskedelmi forgalmának egyre nagyobb hányada bonyolódott az EK tagállamaival.31 A hidegháború idején a Szovjetunióval és a nyugati országokkal ápolt jó viszony között egyensúlyozó Finnország csupán 1986-ban csatlakozhatott az Európai Szabadkereskedelmi Megállapodáshoz (EFTA). Az EK-tagság lehetősége nem merülhetett fel komolyabban az 1980-as évek vége előtt, noha 1985-1990 között hatszorosára nőtt az EK-országokban a közvetlen finn tőkebefektetés értéke (2,18 vs. 12,47 milliárd FIM, vagy 0,4 vs. 2,1 milliárd euró). A finn külkereskedelmi forgalom egynegyede a Szovjetunióval bonyolódott, a szovjet piac kiesése óriási érvágást jelentett a finn gazdaságnak. A gazdasági helyzetet súlyosbította a munkanélküliség rohamos, 20 százalék fölé történt emelkedése.32 Az évtizedeken át uralkodó felfogás szerint Svédországnak tartózkodnia kellett minden olyan nemzetközi kötelezettségtől, amely korlátozta volna függetlenségét és cselekvési szabadságát a kül- és biztonságpolitika terén. Ezt a nézőpontot fejtette ki Tage Erlander a híressé vált 1961-es „fémbeszédben" (metalltal), amelyben hangsúlyozta, hogy az EK-tagság összeegyeztethetetlen a hiteles semlegességi politikával.33 Ez a megközelítés határozta meg az EK-val kapcsolatos hivatalos svéd álláspontot egészen 1991-ig.34 A háborús jóvátétel fizetésére kötelezett Finnország külpolitikai mozgásterét eleve behatárolta a Szovjetunióval való sajátos viszony. A Marshall-segély kényszerű elutasítását követően 1948-ban barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási (BEKS) egyezmény foglalta keretbe a finn-szovjet viszonyt, a szovjet érdekszférába tartozó kelet-európai államok mintájára. A finn külpolitikai stratégiát évtizedekre meghatározta az úgynevezett „Paasikivi-Kekkonen-irányvonal", amelynek értelmében a finn döntéshozóknak mindenkor figyelembe kellett venniük a szovjet biztonsági szempontokat. A szovjet érdekek kizárták természetesen Finnország aktív részvételét a nyugati integrációs folyamatban, egészen a BEKS-egyezmény 1991-es felmondásáig.35 Az 1990-es évek fordulójának eseményei politikai irányváltásra és egyfajta retorikai megújulásra késztették a külpolitikai kérdésekben korábban viszonylagos konszenzusra törekvő svéd és finn politikai pártokat. Az európai integrálódás és a NATO-val való együttműködés folyamatával párhuzamosan mindkét országban megfigyelhető a politikai szókészlet finomodása, a semlegességfogalom jelentésének rugalmassá válása.36 A biztonságpolitikai gondolkodás fokozatos megváltozását kitűnően illusztrálják a nem44 Külügyi Szemle
