Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ÉSZAKI RÉGIÓ - Vincze Zsuzsa: Norvégia : Humanitárius nagyhatalom? Stratégiák, képességek és elkötelezettség között
Vincze Zsuzsa mokrácia és a jóléti állam iránt érzett büszkeség jól tükrözi, hogy ezek a tényezők a norvég nemzeti identitás szerves és önerősítő részeit képezik. A nemzetközi befolyás feletti büszkeség pedig szorosan kapcsolódik Norvégia normateremtő (norm entrepreneur) és humanitárius tevékenységéhez, hiszen katonai és gazdasági erő híján jobbára ezzel tud hatni a nemzetközi rendszerre. Az eddigieket összegezve elmondható, hogy bizonyos történelmi, társadalmi és politikai folyamatok valóban olyan hatással voltak a norvég nemzeti identitásra, hogy a társadalomban egyfajta globális felelősségérzet alakult ki. A norvég külpolitika és emberi jogi szerepvállalás jellege gyakorlati bizonyítékul szolgál a fenti érveléshez, Norvégia normateremtő és humanitárius politikáján keresztül. A skandináv államok normateremtő tevékenysége59 egyik alapvető külpolitikai jellegzetességük ezen országoknak, ám Norvégia e tekintetben szomszédai közül is kitűnik. Ahogyan az eddigiekből kiderült, függetlenségének évszázada alatt Norvégia a multilateralizmus és a nemzetközi jog elkötelezett híve volt, és több esetben is hozzájárult az új nemzetközi normák megteremtéséhez. Az 1960-70-es években külpolitikailag újraéledő Norvégia aktívan támogatta az Egyesült Nemzetek - később megbukott - új gazdasági világrend elképzelését, azzal érvelve, hogy a fejlődő országok saját szegénységük csapdájában vergődnek, és ezért külső segítségre szorulnak. Ebben a tekintetben az első mérföldkövet a fenntartható fejlődés elméletének nemzetközi bevezetése jelentette, melyben Norvégiának igen jelentős szerepe volt. Az ENSZ 1983-ban felállított Brundtland- bizottságának - mely nevét az azt vezető Gro Harlem Brundtland norvég politikusnőről kapta - 1987-es beszámolójában jelent meg először a kifejezés, amely elsőként kapcsolta össze a gazdasági fejlődés és a környezetvédelem dimenzióit. A környezetvédelem mellett ugyanakkor a multilaterális diplomácia és a viszályok békés rendezése terén is példamutató Norvégia nemzetközi tevékenysége. A skandináv ország így nem csupán az Egyesült Nemzetek békefenntartó akcióit támogatta aktívan, hanem kétoldalú keretek között is kiváló közvetítőnek és békéltetőnek bizonyult - például Izrael, Guatemala, Kolumbia, a Fülöp-szigetek vagy Sri Lanka esetében. Végül az emberi jogok területén a „humán biztonság" (human security) fogalma emelhető ki, melyet Norvégia 1998-ban külpolitikája egyik alappillérévé tett, a köveikező évben pedig elindította az úgynevezett Lysoen-folyamatot, melyben az emberi jogokat tágan értelmező, a humán biztonság koncepcióját elfogadó államok vesznek részt. Ez a példa is mutatja a norvég emberi jogi értelmezés átfogó jellegét, ami minden emberi jognak azonos figyelmet szentel, azzal érvelve, hogy ezek egymástól elválaszthatatlanok, szerves egységet alkotnak. A norvég humanitárius politika elemzésének alapjául az OECD fejlesztési segélyezési mutatói, valamint az 1999-es Norvég emberi jogi akcióterv60 (Norway's Plan of Action for Human Rights) szolgálnak. A fejlesztési segélyek kiemelése azért nagyon fontos, mert egyfelől az emberi jogok védelmezésének egyre elterjedtebb eszközét jelentik, másfelől elválaszthatatlanok az emberi jogok norvég értelmezésétől. Ahogyan Hilde Johnson, Norvégia nemzetközi fejlesztési minisztere fogalmazott, „a szegénység elleni küzdelem 30 Külügyi Szemle
