Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ÉSZAKI RÉGIÓ - Vincze Zsuzsa: Norvégia : Humanitárius nagyhatalom? Stratégiák, képességek és elkötelezettség között
Norvégia: Humanitárius nagyhatalom? Stratégiák, képességek és elkötelezettség között Az itt felállított elemzési keret a külpolitikai döntéshozatallal foglalkozó irodalmon, elsősorban Richard Carlton Snyder és Jan Egeland munkáin alapul,27 ám elsősorban erre a speciális esetre, Norvégia emberi jogi tevékenységének elemzésére lett kialakítva: I. Az adott külpolitika iránt tanúsított belső érdeklődés és érdekek a sikeres külpolitika elsődleges alapfeltételei. Ez jelenti mind a társadalom, mind a politikai elit és pártok, mind pedig más, a politikai döntéshozatalt befolyásolni képes szervezetek és intézmények érdeklődését és kapcsolódó érdekeit. A külpolitikára hatást gyakorló intézmények alatt értendő minden olyan minisztérium is, mely a külügyminisztériumon kívül döntéshozói pozícióban van külpolitikai kérdésekben. Ezáltal bevonódik az elemzésbe az adott külpolitikai célkitűzés összeegyeztethetősége más - gazdasági vagy biztonsági - célokkal és intézményi érdekekkel. II. A második itt elemzett előfeltétel a kompetens intézmények megléte - állami és nem állami szinten egyaránt - amelyek alkalmasak és képesek hatékony külpolitika tervezésére és kivitelezésére, tanulva saját és más államok tapasztalataiból, illetve amelyek eszközei és módszerei igazodnak a nemzetközi rendszer változásaihoz, új kihívásaihoz. III. Bár a külpolitikai célkitűzések koherens és következetes megvalósítása szorosan kapcsolódik az előző, intézményi tényezőhöz, nem csupán intézményi dimenziója létezik, és olyan kiemelkedő fontosságú a humanitárius politikák területén, hogy külön elemkén kell vele foglalkoznunk. IV. A pénzügyi és humán erőforrások megléte egy további elengedhetetlen, de önmagában nem elégséges feltétele a hosszú távon is sikeres külpolitikának. Norvégia esetében talán túlzott figyelmet kap az ország gazdagsága, ezért fontos kiemelni az erőforrások emberi oldalát is, amely sokkal kevésbé kedvező egy kis ország esetében. V. Végül igen lényeges megemlíteni egy ország külpolitikájának nemzetközi hitelességét és elfogadottságát, hiszen nagyon kevés állam teheti meg, hogy hosszú távon a nemzetközi közösség rosszallása ellenében cselekedjen. Humanitárius politika esetén pedig jóval hatékonyabb a helyi kormányokkal és szervezetekkel való együttműködés, mely feltételezi azok jóindulatát, a konfliktusokban való közvetítésnél (mediáció) pedig elengedhetetlen. Százéves függetlensége alatt Norvégia kivételes nemzetközi hírnévre tett szert mint a nemzetközi béke és biztonság, valamint az emberi jogok védelmében fellépő állam. Csekély nemzetközi súlya ellenére sok esetben sikeresen közvetített elhúzódó konfliktusokban (mint a már említett oslói békefolyamat elindításakor 1993-ban, illetve a 2002- es Srí Lanka-i béketárgyalások alkalmával), nagy tapasztalattal rendelkezik a gazdasági segélyezés terén, valamint több nemzetközi norma megfogalmazásában is kiemelkedő szerepe volt. Kérdés, miért ilyen sikeres Norvégia abban, amire más, nálánál nagyobb befolyású államok nem képesek? A fenti befolyásoló tényezők elemzése ennek megválaszolásában segít majd. 2005. ősz-tél 19
