Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 3-4. szám - ÉSZAKI RÉGIÓ - Vincze Zsuzsa: Norvégia : Humanitárius nagyhatalom? Stratégiák, képességek és elkötelezettség között
Vincze Zsuzsa Összegezve elmondható tehát, hogy Norvégia „veleszületett" gyengeségeiből adódóan, amelyeket még nyilvánvalóbbá tett az ország geostratégiai pozíciójának gyökeres megváltozása a hidegháború után, a norvég humanitárius szerepvállalás sokkal inkább tűnik önérdek vezérelte viselkedésnek, mintsem altruista külpolitikának. Norvégiának szüksége van az emberi jogok védelmezőjeként elnyert nemzetközi figyelemre és elismerésre, hogy ellensúlyozni tudja csökkenő befolyását a világra és saját sorsára. Az eddigi, realista, neorealista elméletekre alapozott érvelés meggyőzően hathat ugyan, mégsem tud átfogó és kielégítő magyarázatot adni arra, miért támogatja Norvégia az emberi jogokat, mivel a neorealista iskola egyszerű költség-haszon számításra redukálja a valóságban roppant összetett külpolitikai döntéshozatali mechanizmust. A realista elméletek kritikusai gyakran érvelnek azzal, hogy az államok homogén szereplőkre való egyszerűsítésével olyan fontos tényezőket hanyagolnak el, mint a belpolitika hatása24, a történelmi folyamatok, az emberi szubjektivitás25, vagy az ideológiák26 befolyása a külpolitikára. Megkérdőjelezhető továbbá a racionális döntéshozatal lehetősége is, hiszen nem létezik tökéletes informáltság, és az individuális racionalitás kollektív racionalitássá való átalakítása (vagyis a szervezeti döntések racionalitása) is nehézségekbe ütközik. Bár a norvég humanitárius szerepvállalás esetében lehetne a homogén szereplő axiómája mellett érvelni, hiszen a humanitárius elkötelezettséget általános konszenzus övezi; léteznek olyan belső struktúrák és jellemvonások, amelyeket mindenképpen szükséges elemezni. Feltétlenül vizsgálni kell a realista elméletek által többnyire alábecsült nem állami szereplőket, amelyek az emberi jogok területén kifejezetten nagy befolyással rendelkeznek, és a norvég politikában is igen fontos szerepük van. Végül nem szabad figyelmen kívül hagyni a kultúra, az identitás és a normák hatását sem a külpolitikára, amelyek konstruktivista teoretikusok szerint annak lényegi meghatározó elemei. Norvégia, a nemzetközi diplomácia nagymestere Minthogy a realista, neorealista érvelés nem bizonyult kielégítőnek, ez a fejezet egy eltérő, sokkal inkább a belső struktúrákra és jellemvonásokra koncentráló elmélettel igyekszik magyarázatot találni a norvég külpolitika itt tárgyalt sajátosságaira. Eszerint az államok nemzetközi magatartását az határozza meg, hogy mely külpolitikai célokat képesek hatékonyan követni, és ezen képesség bizonyos befolyásoló tényezők együttesétől függ. Norvégia humanitárius politikája esetében, ezen alapfeltételek meglétének köszönhetően, az ország sikeresen tud hosszú távon fellépni az emberi jogok védelmében, ami megmagyarázza nemzetközi elismertségét e téren. Egyszóval nem annyira az államok közti hatalmi harc és versengés, mint inkább a saját képességei vezettek Norvégia kiemelkedő humanitárius szerepvállalásához. 18 Külügyi Szemle
