Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - FOLYÓIRATSZEMLE - Jeszenszky Géza: Tanulmányok a szuverén Magyarország külpolitikájáról
Folyóiratszemle védeni a vajdasági magyar kisebbséget, segíteni a nemzetközi közösséget a tájékozódásban és nem térni el jelentősen annak politikájától, végül de nem utolsó sorban pedig szoros baráti kapcsolatokat építeni ki a két új szomszédos országgal, Horvátországgal és Szlovéniával. Az előbbi esetében az 1830-as évekig visszamenő történelmi ellentéteket is föl kellett oldani. Több szót érdemelt volna annak jelentősége, hogy e két országgal 1992- től milyen fontos és gyakorlati haszonnal is járó egyezményeket (köztük számos rég bezárt határátkelőhely újbóli megnyitása) kötöttünk. A drámai események részletesebb bemutatását nem lenne indokolt számonkémi, de a Jugoszláv Néphadsereg 1991. eleji, a szocializmus elleni világméretű támadás visszafordításáról szóló napiparancsa, a Hexagonale 1991. júliusi, dubrovniki csúcsértekezlete, a Carrington-terv és annak számos magyar vonatkozása, a magyar külügyminiszternek a boszniai harcok kitörésének megelőzésére tett javaslatai, az AWACS-gépeknek a magyar légtérben kezdődő járőrözése, vagy a Milosevic-vezette Csonka-Jugoszláviával fenntartott sajátos és kényes kapcsolatok jobban megragadhatták volna a szerző figyelmét. Az olvasó eligazodását az is megnehezíti, hogy fontos események, nyilatkozások esetén hiányzik a dátum. Az 1999-ben fegyveres föllépéshez vezető koszovói válság is drámai módon érintette Magyarországot, komoly belpolitikai vitákat is kiváltva - de erről is csak elnagyolt képet kapunk, az esetleges szárazföldi invázió tervének hazai fogadtatásáról pedig semmit. Örvendetes viszont az ún. „szegedi folyamat" mint a jugoszláviai változások érdekében folytatott sikeres tevékenység kiemelése. Az is helyes törekvés, hogy a tanulmány a legfrissebb eseményekre, így a vajdasági magyarok elleni újabb atrocitásokra is kitér, de nyilvánvaló, hogy a címben vállalt bonyolult és több önálló országra kiterjedő, közel másfél évtizedet fölölelő folyamat egyetlen tanulmányban csak vázlatosan mutatható be. Jobb lett volna egy szűkebb periódust, vagy egyetlen relációt emelni ki. Meghaladná e tanulmány terjedelmét, ha belebocsátkoznék abba a kérdésbe, amit Kiss J. László és Dunay röviden, Magyarics Tamás pedig egy teljes tanulmányban fölvet,29 nevezetesen, milyen módosulások indokoltak és lehetségesek a magyar külpolitikában Magyarországnak (és több szomszédjának) az Európai Unió tagjává válása, illetve általában a 2001. utáni nemzetközi fejlemények következtében. Egy amerikai-magyar nem szakember figyelemreméltó javaslatain túlmenően30 Magyarics írása teljes - és széles körű történeti és szakirodalmi tájékozottsággal megalapozott - világpolitikai keresztmetszetbe helyezve vizsgálja Magyarország mai és jövőbeli külpolitikai opcióit. Illúzióktól mentesen mutatja be a pozíciók romlását és a lehetőségek beszűkülését. A kétoldali viszonyokat is áttekintve végkövetkezetése az, hogy „az európai nagyhatalmak és az Egyesült Államok nem fog a magyar nemzeti érdekek mellett kiállni, ha az politikai konfrontációt jelent Szlovákiával, Ukrajnával, Romániával és Szerbia-Montenegróval," de az EU intézményeitől sem lehet érdemi kiállást várni. A kétségtelenül igen szerteágazó igényeknek megfelelni csak akkor lesz esély, mondja Magyariccsal együtt minden józan elemző, ha a meghatározó politikai erők képesek és készek a folyamatos és egységes föllépésre.31 288 Külügyi Szemle
