Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)

2005 / 1-2. szám - FOLYÓIRATSZEMLE - Jeszenszky Géza: Tanulmányok a szuverén Magyarország külpolitikájáról

Jeszenszky Géza: Tanulmányok a szuverén Magyarország külpolitikájáról sem az utóbbi cél érdekében konfliktusokat is vállaló konzervatív jellegű kormányok, sem a pragmatizmusban és az államközi jó viszonyban csodaszert látó szocialista-sza­baddemokrata kormányok nem érték el a közösen áhított célt, só't a státustörvény kap­csán Szlovákia valóságos nemzetközi kampányt indított Magyarország ellen, az EU tag­jává válva pedig a fiatal országban fölerősödött a magyarellenes nacionalizmus. A szlo­vák politikai erők - szinte pártkülönbség nélkül, csak hangsúlybeli eltérésekkel - szavak­ban szuverenitásukat és az ország területi épségét féltik, de tetteikkel, így például a min­den történeti, gazdasági és földrajzi szempontot fölrúgó közigazgatási beosztással, azt a gyanút támasztják alá, hogy igazi céljuk a magyar lakosság arányának különféle eszkö­zökkel történő további radikális csökkentése. Ha az ország mai területén az 1910-es 30%- ról mára alig 10%-ra sikerült azt levinni, akkor már nincs messze az időpont, hogy a szlo­vákiai magyarság szinte észrevehetetlen, negligálható tényezővé váljék. Ez az, amibe vi­szont sem Magyarország, sem a szlovákiai magyar közösség nem hajlandó beletörődni. Ez magyarázza a Magyar Koalíció Pártjának választási népszerűségét, s ez indukálja a kormányból történő kiszorítására, általánosságban pedig a magyar kisebbség megfélem­lítésére és megalázására irányuló ismétlődő incidenseket és szisztematikus lépéseket. A szerző kitűnő tanulmányát meglehetősen pesszimista konklúzióval zárja: Magyaror­szág nem képes védhatalmi státust elérni, sem keményebb, sem puhább politikával nem tudja az alapvetően magyarellenes szlovák törekvéseket leszerelni. A MKP erős törvény­hozási pozíciója ellenére sem tud továbblépni alapvető célja felé, hogy a közösség jövőjét valódi önkormányzati státussal biztosítsa. Mindez azonban megkerülhetetlenül fölveti a külvilág, elsősorban az Európai Unió intézményes és tagállami szintű felelősségét. Hasonló terjedelme és jóval több (köztük szép számú idegen nyelvű) hivatkozása el­lenére a Hambergerhez hasonlóan a Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központjában működő Szilágyi Imrének Magyarországnak a délszláv térséggel kapcso­latos politikáról írott tanulmánya27 csalódást okozott. Ebben korántsem a személyemet érintő egy-két kritikai megjegyzés vezérel. Noha a szerző a Külügyi Évkönyv dokumen­tumai mellett jócskán merített a korabeli hazai sajtóból, de nem használta a Külügymi- nisztériumi Tájékoztató28 gazdag válogatását, sem az Újvidéken megjelenő Magyar Szó írá­sait, és a fontosabb szereplők (köztük Antall vagy e sorok írója) egykorú vagy későbbi beszédeiből, interjúiból, publikációiból is alig merített. Ez különösen a zágrábi rendőrség számára magyar részről 1990 őszén, még a válságjelenségek kibontakozása előtt eladott tízezer géppisztoly körül kirobbant viták bemutatásánál volt sajnálatos mulasztás. Két­ségtelen ugyanakkor, hogy a magyar politikusoknak 1991. ősze, a horvát háború kirob­banása előtt tett kijelentéseiben nem fedezhető föl különösebb rendszer - mivel az egész világot felkészületlenül érte a fegyveres konfliktusba, majd a jelentős nemzetközi tekin­téllyel bíró ország szétesésébe torkolló válság, és nem voltak erre kidolgozott válaszok. Alapjában véve azonban jól érzékeli a szerző, hogy a magyar kormány egyszerre igye­kezett cáfolni a magatartásával kapcsolatban Belgrádból terjesztett hamis beállításokat, 2005. tavasz-nyár 287

Next

/
Oldalképek
Tartalom