Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Magyarics Tamás: A brit biztonságpolitika ötven éve
Magyarics Tamás lírikusként híressé vált aforizmája szerint csak „úgynevezett brit, úgynevezett független, és úgynevezett elrettentő erőről" lehet beszélni.20 A Shjbolt, illetve a Polaris rendszerrel kapcsolatos kérdéseket részben már érintettük. Itt a vitának azt a részletét érdemes kiemelni, hogy az amerikai célba juttató berendezések támogatói, köztük Denis Healey védelmi miniszter, a hatvanas években úgy vélték: ha kettő döntéshozó központtal kerül szembe egy ellenfél, akkor az növeli az utóbbira gyakorolt elrettentő hatást. Ezt a véleményt ismételte meg, szinte szó szerint, Francis Pym védelmi miniszter is 1980-ban.21 Még ugyancsak az ortodoxok által vallott elvek közé tartozott a közös amerikai-brit célkiválasztás, valamint a brit erők szoros kötődése a NATO-hoz. Végül a leghatásosabb empirikus érvük az volt, hogy a nukleáris fegyverek sikeresen rettentettek el mindenkit az olyan háborúk kirobbantásától, amik közül kettő is sújtotta a világot a XX. század első felében. Másfelől azonban felerősödtek a nukleáris erő elleni hangok is. A helsinki folyamat, valamint a fegyverzet-ellenőrzési tárgyalások előkészítették a terepet az úgynevezett második enyhüléshez. Alapjában kettő mozgalmat lehetett ezen az oldalon elkülöníteni. Az egyik a nem támadó fegyverekre épülő védelem mellett szállt síkra, s alapjában a NATO-t kívánta megreformálni. Ez az irányzat is kapott kívülről támogatást, mégpedig kissé talán meglepő módon az Egyesült Államokból. Mike Mansfield szenátor 1966-tól kezdődően amerikai csapatcsökkentési tervekkel bombázta a törvényhozást: a vietnami kivonulással párhuzamosan lehetőséget látott arra is, hogy az Egyesült Államok máshol, így Európában is csökkentse a katonai jelenlétét. Végül erre nem került sor, részben a Varsói Szerződés Csehszlovákia ellen 1968-ban elkövetett agressziója miatt.22 Sokkal erősebb és széle sebb körű volt azonban a nukleáris fegyverek megsemmisítését követelők tábora. Az ötvenes évek hidegháborús hisztériájának egyik népszerű jelszava az volt, hogy „inkább le gyünk halottak, mint vörösök" ("better dead than red"). A nukleáris erőt ellenzők, így például a Peace Pledge Union, sőt az anglikán egyház egyes vezetői is, megfordították a szlogent, s azt hirdették, hogy „inkább legyünk vörösök, mint halottak" ("better red than dead"). Egyben a fenyegetéspercepciójuk is eltért a kérdésben „ortodox" álláspontot elfoglalókétól: az igazi veszélyt a nukleáris háború jelenti és nem a Szovjetunió. Tagadták az „ortodoxok" realista világképét is: elképzelhetőnek tartottak egy általános leszerelést, amelyet követően az Egyesült Királyság semleges politikát folytathatna az Egyesült Államok és a Szovjetunió között. A leghangosabb, bár számban meglehetősen csekély létszámú (mindössze körülbelül egy tucat tagot számláló) Alternative Defence Commission volt az egyik legjellegzetesebb úgynevezett utópikus vagy idealista szervezet az alternatívok között. A bizottság a jelentéseiben, így például az 1987-ben közzétett Politics of Alternative Defence-ben azt javasolta, hogy a katonai tömbök szűnjenek meg Európában, s így független és szuverén államok jöhetnek létre a kontinens nyugati és keleti felén is. Ehhez az ideális célhoz egyrészt a nukleáris leszerelésen, másrészt - az Egyesült Királyság számára - a „speciális kapcsolat" felszámolásán keresztül vezet az út. Más szavakkal: mind stratégiailag, mind politikailag radikális változtatásokat kellene eszközölnie a brit vezetésnek. 2 08 Külügyi Szemle
