Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2005 (4. évfolyam)
2005 / 1-2. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Magyarics Tamás: A brit biztonságpolitika ötven éve
A brit biztonságpolitika ötven éve le az volt, hogy az anyaország és a gyarmatok biztonságát nem lehet egymástól elválasztani (wide view). Ez a tétel, más szavakkal, azt a közhelyet takarta, hogy az Egyesült Királyság a tengerentúli területei nélkül mindössze egy szigetcsoport Európa peremén. A második világháború gyökeresen átalakította a biztonsági helyzetet. London szempontjából az egyik leglényegesebb változás az volt, hogy Európa, s gyakorlatilag a világ biztonsága, immár elsó'dlegesen nem a briteken múlt, hanem az amerikaiakon és a szovjeteken. Továbbá jóllehet az 1945 utáni korszak az egyik leghosszabb békés időszakot hozta el Európának, mégis (hideg)háború dúlt két, katonailag a korábbiakhoz képest minőségileg és mennyiségileg is összehasonlíthatatlanul erősebb ellenfél között. Ez a konfrontáció egyrészt több ízben fenyegetett az általános világégés kitörésével (a legismertebb példa az 1962-es kubai rakétaválság), másrészt számos „forró" háború zajlott, ha nem is közvetlenül a két szuperhatalom között, de csatlósaik vagy az egyikük és más országok között. Ennek megfelelően London a biztonságot, legalábbis az 1970-es évek közepéig, szinte kizárólag a védelem és a stratégia dimenzióiban értelmezte. A szovjet fenyegetést adottnak vette, mint ahogy minden erejével törekedett arra is, hogy az Egyesült Államok állandó katonai szövetségre lépjen, illetve abban is maradjon Nyugat-Európával, s végül nem szabad elfeledkezni a két világháború tapasztalatáról sem: Németország „feltartóztatása" ugyancsak a létfontosságú biztonságpolitikai elvek között kapott helyet. A brit vezetők Németország megosztottságát fontosnak tekintették Nyugat-Európa békéje és stabilitása szempontjából; ebben az összefüggésben érthető Margaret Thatcher miniszterelnök több mint visszafogott magatartása a német újraegyesítés kapcsán. Az 1945-től napjainkig terjedő bő fél évszázados időszakot a brit biztonságpolitika vonatkozásában nagyjából négy fázisra lehet osztani: 1. az 1945-től az 1970-es évekig terjedő időszak, amikor szinte kizárólag a mennyiségi mutatókra redukált felfogás uralkodott a brit biztonságpolitikában; 2. az 1970-es évek közepétől az 1990-es évek elejéig, amikor a katonai biztonság egyeduralkodása kezdett megszűnni, és a biztonság fogalmát kicsit tágabban kezdték meghatározni a londoni stratégák, különösen a helsinki folyamat fényében; 3. az 1990-es évek elejétől 2001. szeptember 11-éig, azaz a Szovjetunió összeomlásától a New York és Washington elleni terroristatámadásokig, amikor még inkább kitágult a biztonság felfogásának horizontja vertikálisan (tematikailag) és horizontálisan (földrajzilag) is; és végül 4. a 2001. szeptember 11-étől napjainkig terjedő időszak, amikor a brit biztonságra leselkedő legnagyobb veszélyeket a tömegpusztító fegyverek elterjedése, az úgynevezett haramia- és kudarcot vallott államok léte, valamint a nemzetközi terrorizmus, illetve ezek szinergiája jelenti. 2005. tavasz-nyár 199
