Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KÖNYV- ÉS FOLYÓIRATSZEMLE - Arday Lajos: E. J. Guszkova : A jugoszláv válság története
A jugoszláv válság története induló politikai és gazdasági életet, a nemzetközi segélyezést, támadva W. Petritschet és az amerikaiakat, akik fellépnek az agresszornak tekintett szerbek ellen. A felbomlást legkisebb anyagi és emberveszteséggel (42 fő) átvészelő Macedónia nemzetiségi összetételére közli az 1994-es összeírás adatait, melyek szerint a kétmillió lakos 67 százaléka macedón, 23 százaléka albán, négy százaléka török, három százaléka cigány, két százaléka azaz 40 ezer szerb és egy százaléka vlach. Az egyik legszegényebb volt jugoszláv tagköztársaság legsúlyosabb problémájának a gazdaság helyzetét és az „etnikai feszültség"-et tartja a többségi nemzet és az albán kisebbség között. Szlovénia függetlenségének „legkövetkezetesebb támogatói": Németország, Ausztria, Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország és a Vatikán. A jugoszláv piac elvesztéséből adódó termelés-visszaesésen (15-20 százalék) és munkanélküliségen hamar úrrá lettek; a gazdasági mutatók 1994-től folyamatosan javulnak. A kereskedelmi forgalom 70 százaléka az EU-val (1996-tól társult tagja), bonyolódik; ennek több mint fele Németországgal és Ausztriával. Törekszik kapcsolatai rendezésére valamennyi volt jugoszláv tagköztársasággal; főleg területi jellegű vitái vannak Horvát- és Olaszországgal. A horvátországi események ismertetése azzal a valótlan állítással kezdődik, hogy a függetlenségét kikiáltó állam „...harcba keveredett a köztársaság területének egyhar- madán egy tömbben (!) élő szerbekkel" (628. o.). A háborús veszteségek (210 ezer lerombolt épület, 60 híd) felsorolásából kimaradt a szerbek által (el)pusztított 450 templom és mecset s a 20 ezernyi horvát halott. Az 1989-es évi felére csökkent termelés csak 1996-tól kezdett ismét növekedni, főként német, svájci, osztrák és olasz beruházások eredményeként. A politikai életet - melyben aránytalanul nagy befolyáshoz jutottak a hercegovinaiak - Tudjman és a HDZ hatalom gyakorlása és „neofasiszta vonások" jellemezték. Bizonyíték: spliti futballszurkolók viselkedése (633. o.). Az integrációs szervezetekhez (NATO, EU) való csatlakozás akadálya a gazdaság helyzete, a (szerb) menekültek visszatérésének és a hágai bírósággal való együttműködés megoldatlansága. Az utolsó fejezet lényeget láttató (al)címei: „A koszovói válság: történelem és jelenkor; Koszovó problémája a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságban és a szétesés folyamatában; Rendezési tervek a válság megoldására; NATO-felkészülés a hadműveletekre; A hadüzenet nélküli háború 78 napja". Az anyagi és emberveszteségek ismertetése után megtudhatjuk, hogy „...az USA és a NATO Jugoszlávia elleni agressziója" következtében egymillióan menekültek el, köztük 790 ezer albán, százezer szerb és meghatározatlan számú cigány. Elismeri, hogy bár Oroszország, Kína és India, a Föld lakosságának több, mint fele egységesen elítélte a „törvénytelen katonai kalandot" (679. o.), ez nem állította meg az agresszorokat, sőt folytatták az akciót a BT jóváhagyása nélkül. A jugoszláv hadsereg kivonulását követően 350 ezer nem albán hagyta el a tartományt, s helyükbe 250 ezer „külföldi" érkezett Albániából és Macedóniából (685. o.). Mondanunk sem kell, hogy mindkét szám erősen túlzott; az utóbbi korábban elmenekült koszovói albánokat rejthet, s emlékeztet 2004. tavasz-nyár 267
