Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)

2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Győri Enikő: Tizenöt kísérlet a szuverenitásvesztés ellensúlyozására. Nemzeti parlamentek az Európai Unióban

Nemzeti parlamentek az Európai Unióban működött, létezett parlamenti fenntartás, ott nem történt változás, ahol pedig a parla­mentek kevéssé ellenó'rizték saját kormányukat, ott Amszterdam sem vezetett lénye­ges előrelépéshez. Fejlődés azonban kétség kívül több országban is bekövetkezett (Franciaország, Olaszország, Írország). A dokumentumok megkapása után a következő lépés maga a parlamenti vizsgálódás. Minden dokumentum alapos vizsgálatát, tehát teljes körű scrutinyt kevés parlament végez; a brit, a francia és a finn törvényhozás minősíti csak egyenként az összes hozzá eljutó uniós előterjesztést. Még az erős dán és német ellenőrzés is csak a kiválasztott dokumentumokra terjed ki. A többi parlament erősen szelektál a javaslatok között, s csak a különösen figyelemre méltókat vetik alá részletes elemzésnek. A vizsgálódás módszere általában az, hogy a fontos dokumentumokról jelentést készítenek, bizottsá­gi és esetleg plenáris vitát tartanak. Erre minden törvényhozásban van mód, de arra, hogy parlamenti határozat, állásfoglalás is szülessen, már nincs mindenhol esély. Az integrációs bizottságokon belül ritkán kerül sor formális szavazásra. Mindenhol az a gyakorlat terjedt el, hogy a vita után a jelentést, álláspontot átdolgozzák, igyekez­nek az elhangzott véleményeket abba belefoglalni, azaz konszenzusra jutni. Az elnök az ülés végén ismerteti a végleges szöveget, s ha a tagok nem emelnek kifogást ellene, azt elfogadottnak tekintik. Amennyiben - kiélezett vita esetén - mégis elrendelnének szavazást az EU-bizottságokban, Dánia és Spanyolország kivételével mindenhol egyszerű többséggel születhetne határozat. E két említett államban a szavazatokat a pártoknak a plenáris ülésen meglevő mandátumarányának megfelelőn súlyozzák. Nagy a különbség a modellek között abban, hogy a kormány mennyire köteles figyelem­be venni a parlament véleményét. Dániában teljes mértékben, de csak politikai felelősség mellett. Németországban a Bundesrat, Ausztriában pedig a Nemzeti Tanács állásfogla­lása jogi értelemben is kötelező (az utóbbi esetében jogi - akár bírósági - eljárással szankcionálhatják). A holland törvényhozás szava harmadik pilléres ügyekben köti a kormányt. Finnországban, az Egyesült Királyságban, Németországban és Svédország­ban a kormánynak utólag magyarázatot kell adnia, ha a brüsszeli tárgyalásokon eltért a parlament állásfoglalásában lefektetettektől. A többi országban, ha valamely kérdés­ben véleményt is alkot a törvényhozás, az nem kötelező a kormányra nézve. Politikai felelősséggel azonban, a parlamenti mivoltból következően, mindenhol tartozik a kor­mány a törvényhozásnak. A parlamenti fenntartás intézményét a „kitaláló" Egyesült Királyságon túl már több tagállam is alkalmazza. Dániában és Finnországban természetes, hogy a törvényhozá­si álláspont megszületéséig a kormány nem nyilatkozhat Brüsszelben. Németország­ban erről ugyan nem szól kifejezetten jogszabály, de a normákat úgy értelmezik, mint­ha az létezne. Franciaországban a kifejezést használják annak ellenére, hogy valójában azt egyetlen norma vagy dokumentum sem rögzíti (az egy hónapos türelmi időt kérő miniszterelnöki körlevél sem nevezi néven, de tartalma megegyezik a fenntartással), 2004. tavasz-nyár 73

Next

/
Oldalképek
Tartalom