Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 3-4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Drexler András: Latin-Amerika szerepe a spanyol külpolitikában és Spanyolország EK-csatlakozásának hatása a latin-amerikai kapcsolatokra
Drexler András pai irány is megnyílni látszott az EGK-val kötött preferenciális kereskedelmi megállapodás révén, a hagyományos latin-amerikai piacokon visszaesés történt.6 A befektetések területén is hasonló változás következett be (Alonso/Donoso [1983] 47-51. o.). Spanyolország egyidejűleg egy spanyol-latin-amerikai közös piac létrehozásának ötletét is fenntartotta azzal a céllal, hogy így vonzóbbá váljon Európának és megnyíljék eló'tte az EK-csatlakozás perspektívája. A spanyol külügyminiszter 1962-ben a közösség miniszterek tanácsa elnökének írt levelében megfogalmazta: „Szeretném kinyilvánítani kormányom azon meggyőződését, hogy a Spanyolországot és az amerikai országokat összekötő kapcsolat nem csorbulhat a közösséghez való integrációval, hanem azzal ellentétben, pozitív hozzájárulás lehet a közöttük felmerült problémák megoldásához"(Truyol [1972] 157. o.). Spanyolország hosszú távú céljainak elérése érdekében Latin-Amerikának más szerepe is volt. Az Atlanti Közösség irreális kezdeményezésével több célt is igyekezett elérni: egyrészt létre kívánta hozni az USA-Európa-Latin-Amerika háromszöget a kommunizmus veszélyével szemben, ami egyben az USA-val szembeni spanyol szuverenitás erősítését is szolgálta volna. Másrészt úgy gondolta, hogy az Atlanti-óceán két partja közötti párbeszéd és interdependencia növelné Spanyolország EK-integrációjának lehetőségét azáltal, ha Madrid lenne az Európa és Latin-Amerika közötti közvetítő és természetes híd. Latin-Amerika emellett még a spanyol belpolitikai legitimáció mechanizmusaként a belső kohézió erősödéséhez is hozzájárult. A francóista külpolitika lényegében reakció volt az ellenséges nemzetközi környezetre, ami - források nélkül - igyekezett külső mozgásterületét növelni. Ugyanakkor egyik fronton sem rendelkezett olyan eszközökkel és lehetőségekkel, amelyek felhasználásával önálló, nemzeti érdekeken alapuló külpolitikát valósíthatott volna meg. A demokratikus átmenet A demokratikus átmenet idején (a hetvenes évek vége, a nyolcvanas évek eleje) Spanyol- ország figyelmét leginkább az ország belső változásai és a demokratikus intézményi kihívások kötötték le. Az 1978-as új alkotmány a nemzetközi témáknak csak néhány cikket szentelt (Remiro [1984]). A nemzetközi kérdések központi megközelítése helyett egyrészt az autonóm tartományok és városok is megkezdték külpolitikai tevékenységüket, másrészt pedig a spanyol külpolitikai témák közé bekerült az együttműködés és a támogatások kérdése is. A kormány7 fenntartotta az első centrista kormányok Spanyolország hídszerepét hangsúlyozó politikáját. Újdonság volt azonban, hogy harmadik utas megoldásként Latin-Amerikát kivették a kelet-nyugati konfliktus tematikájából (Mujal [1986]). Spanyolország számára Latin-Amerika azon kevés lehetőségek egyike volt, ahol megvalósíthatta külpolitikai önállóságának vágyát.8 „Ennek megfelelően az Ibér- Amerika-politikát akkor használták a francóista modell szerint helyettesítő politikaként - bár más hangsúllyal -, amikor megpróbálták egy harmadik út megnyitásával ki236 Külügyi Szemle
