Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 3-4. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Drexler András: Latin-Amerika szerepe a spanyol külpolitikában és Spanyolország EK-csatlakozásának hatása a latin-amerikai kapcsolatokra
Latin-Amerika szerepe a spanyol külpolitikában meghatározni a Latin-Amerikával kapcsolatos spanyol politikát, a kilencvenes évektől a spanyol külpolitikában már világosan megjelent a latin-amerikai orientáció. Ennek eredményeként megnőtt Spanyolország tárgyalási ereje a közösségi intézményekben. A kilencvenes évekre Spanyolország és a latin-amerikai országok már számos kötelékkel kapcsolódtak össze. Politikai téren az ibér-amerikai csúcsok2, az EU-Latin- Amerika csúcsok3, valamint a magas szintű spanyol látogatások és a spanyol kormányok által nyújtott támogatások nagymértékben hozzájárultak a latin-amerikai békefolyamathoz. A gazdaság területén hasonló a helyzet, Spanyolország az egyik legnagyobb befektető a régióban, a nemzetközi együttműködésének többsége a latin-amerikai országokba irányul, jelentős kereskedelmi forgalmat bonyolít le a térséggel, valamint hatásos a latin-amerikai érdekek spanyol képviselete4 az EU intézményeiben. Ezek a kötelékek bizonyítják, hogy mennyire fontos Spanyolország a latin-amerikai országok nemzetközi kapcsolatainak diverzifikálásához és hogy Spanyolország nemzetközi jelenlétének erősítésében jelentős szerep jut a latin-amerikai országoknak is. Az európai országok közül egyedül Spanyolország rendelkezik világos Latin-Amerika-po- litikával, s a térséggel „speciális kapcsolatot" alakított ki (Fazio [2001] 50. o.). Ugyanakkor gond, hogy az utóbbi időben többször is újra definiálták a kapcsolatokat. Franco halála (1975) után, a demokratikus átalakulás időszakában a nemzetközi politika is újra definiálta önmagát. Spanyolországnak újra meg kellett határoznia nemzetközi cselekvési tengelyeit, mivel a külkapcsolatok addig ismeretlen multilaterális dimenziót kaptak. Miután Spanyolország közösségi integrációja megvalósult, és 1989-ben az ET-elnökséget is ellátta, véget ért a hidegháború, s radikálisan átalakult a nemzetközi színtér. Ekkor néhány európai fővárost, köztük Madridot is elérte a „marginalizáció" szindrómája. E változások gyökeres átalakulást jelentettek a spanyol-latin-amerikai kapcsolatrendszerben. A fentiek alapján ezért nem lehet folyamatosnak tekinteni a kapcsolatok alakulását, hanem azt inkább az újradefiniálások intenzív próbálkozásainak lehetne nevezni. Latin-Amerikának a spanyol külpolitikán belüli helye és szerepe vonatkozásában három korszakot különböztetek meg: a Franco-korszakot, a demokratikus átmenetet és a konszolidációs időszakot. A Franco-korszak Latin-Amerika-politikája Franco idejében az USA, az EK és a Maghreb-országok mellett Latin-Amerika számított a külpolitika negyedik tengelyének. A hosszú gyarmattartói múlt volt az, ami a francóista Spanyolország tekintetét Latin-Amerika felé irányította, instrumentális jelleget kölcsönözve a kapcsolatoknak. A nemzetközi elszigeteltségben Franco javasolta, hogy Spanyolország az Európa és Latin-Amerika közötti lelki híd szerepét töltse be. Ez a spanyol külpolitika gyengesége miatt, az európai színtéren mutatkozó hiány helyettesítésére is szolgált. A hatvanas években Spanyolország igyekezett politikai és gazdasági szinten is erősíteni kapcsolatait a latin-amerikai országokkal5. A hetvenes években azonban, miután az euró2004. ősz-tél 235
