Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 3-4. szám - NEMZETKÖZI BIZTONSÁG - Keller Krisztina: Az Újraegyesült Németország növekvő nemzetközi biztonságpolitikai szerepvállalása a Bundeswehr "out-of-area" bevetéseinek tükrében
Keller Krisztina kell venni) és megoldásai a világ más részein is alkalmazhatók lennének, s áttételesen növelnék Európa biztonságát is. Katonai biztonság Németországban a biztonság katonai aspektusa (ha az újraegyesítés után egy rövid ideig úgy is tűnt) nem értékelődött le. Mivel a kockázatok egy része előre nem tervezhető, a megelőzés a legtöbbet ígérő megoldás. A német álláspont szerint nem a felfegyverkezés és a katonai kiadások növelése a megoldás, hiszen ez a biztonsági dilemma csapdája lenne, hanem olyan többoldalú szerződések prevenciós céllal való megkötése, amelyek a nemzetközi biztonságot fenyegető veszélyeket minimalizálják. Németország számára a katonai biztonság legfőbb alapját és biztosítékát a NATO kollektív védelmi rendszere adja. A Német Szövetségi Köztársaság elemi érdeke, hogy az Amerikai Egyesült Államok továbbra is jelen legyen Európában, és ne vonuljon ki kontinensünkről. Egy visszahúzódás vagy csökkentett európai jelenlét komoly következményekkel járna az NSZK számára, olyan vezető szerepbe kényszerítené az európai nagyhatalmat, amely számára egyelőre nem kívánatos. Európa csak középtávon fog eljutni oda, hogy irányító szerepet vállalhasson egy adott válság kezelésében, annak teljes spektruma mentén. Németország ezért úgy kívánja előmozdítani az EU biztonság- és védelempolitikai oldalát, hogy közben euroatlanti elkötelezettsége változatlan szintű marad. Ami biztosnak tűnik: az USA ezentúl jóval pragma- tikusabban fog kontinensünkre tekinteni, az euroatlanti viszony egyértelműen hűvösebbé vált. Az eddigi két fő törésvonal - az Európai Biztonsági és Védelmi Identitás kialakításával szembeni amerikai gyanakvás, illetve az európai szövetségesek által ellenzett amerikai rakétaelhárító pajzs terve - mellé egy újabb, a német-amerikai kapcsolatok második világháború utáni történetének legmélyebb szakadékét jelentő „nézeteltérés" sorakozott fel. Németország és Franciaország elutasító magatartása és éles kritikája az Irak ellen folytatott háborút illetően a transzatlanti kapcsolatokat mélypontra juttatta. Az amerikai politikai elit és közvélemény mélyen csalódott a német lojalitásban, míg Németországban a túlzott amerikai önbizalomra és a globális dominanciára való törekvésre való hivatkozással latens Amerika-ellenes érzések kerültek felszínre. Ez a „zavar" pedig belátható időn belül nem tűnik feloldhatónak, az eset hosszú távú és komoly következményekkel jár majd a két ország kapcsolatában. A német-amerikai kapcsolatokban keletkezett feszültségeknek főként George Bush amerikai elnök - a német szövetségi kormány által elutasított - új nemzetbiztonsági stratégiája és a benne megfogalmazott unilaterális gondolkodásmód az oka. Az a tengerentúli elképzelés, miszerint a jövőben megelőző csapást mérnek az Amerikai Egyesült Államok által veszélyesnek tartott államokra, Németországban komoly ellenállásba ütközött. A válság nem csak erre a két országra korlátozódott, hanem léket ütött a közös uniós álláspontot kidolgozni nem tudó európai integráción és a NATO-n belüli egyetértésen is. Az USA vezette tábor a terrorizmus elleni harc jegyében kívánt fellépni, azzal a cél190 Külügyi Szemle
