Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Tóth Kristóf: Az Európai Unió helye az új világrendben
Tóth Kristóf dás, amely válságok esetére, valamint az unión belüli katonai szerep erősítésére szolgáló közös védelmi képességek kifejlesztését és a kontinensnek az Egyesült Államoktól való katonai függőségének csökkentését tűzte ki célul. De mindezt Blair Washingtonnal mély egyetértésben tette, hiszen az amerikai szövetséges többször hangsúlyozta már korábban, hogy az európaiaknak nagyobb részt kellene vállalnuk a nyugati védelmi kiadásokból. Blair a „kettős identitást" így fogalmazta meg Saint Malóban: „Az európai védelmi képességek egy valóságos erőn alapuló európai kül- és védelmi politika fontos alkotórészei és első építőkockái, anélkül azonban, hogy a NATO-t fel akarnák váltani." Nem véletlen hát - s ez is mutatja Amerika iránti feltétlen elkötelezettségét hogy számos uniós tagállammal szemben erőteljesen fellépett a koszovói válság amerikai megoldása mellett. De utalhatunk a közelmúltban „lezajlott", az iraki háború kapcsán az uniós tagállamok közötti enyhén szólva is parázsló hangulatra, melyben Blair mindvégig és következetesen kiállt Bush mellett, és ezzel kivívta az amerikai elnök komoly elismerését, másrészt számos európai ellenszenvét. Ennek tükrében már jobban érthető, hogy miért kívánja Blair Nagy-Britanniát híd- dá, közvetítővé tenni - minden nehézsége ellenére - az EU és az USA között, s így érthető meg az integráció nagypolitikai, illetve alkotmányos megközelítésétől való tartózkodása is. Bár többen bírálják Blair kettős - európai és angolszász - „identitású" politikáját, ugyanakkor reálpolitikai nézőpontból szemlélve bármelyik negligálása és háttérbe szorítása, vagy épp ellenkezőleg (abszolút) túlsúlyba kerülése, sok nehézséget jelentene Nagy-Britannia számára. El lehet ítélni Blair „kecske is, káposzta is" politikáját, de Nagy-Britannia jelenlegi helyzetében nem nagyon marad más működőképes alternatíva. Mindenekelőtt azért nem, mert Washingtonnak is az az érdeke, hogy Nagy- Britannia mint leghűségesebb szövetségese - ha nem is trójai falóként - de a „helyes" politikai irányvonalat képviselje Európában. Talán a történelem fintora, hogy az a Nagy-Britannia, mely évszázadokon át őrködött a „kényes egyensúly" megtartásán a világban, most arra szorul, hogy saját magával szemben alkalmazza azt, s ezzel megbilincselje saját nagyra törő céljait. Ezek fényében vizsgáljuk meg Blair koncepcióját. Blair álláspontja szerint az Európa politikai jövőjéről szóló vita egyik legnagyobb hibája, hogy az intézményrendszer megváltoztatása körül forog. Ehelyett azzal a kérdéssel kellene foglalkozni, hogy mit tegyen Európa. Miért? Mert - mondja Blair - „az intézményi változtatás szükségessége nem vezethető le sem abból a félelemből, hogy Európa mozdulatlan, sem abból, hogy itt az ideje a bizottság és a nemzeti kormányok között kialakult kényes egyensúly felrúgására; az alapvető kérdés más forrásból származik". Ennek fényében Blair két egymással konkuráló - mint lehetséges - modellre hivatkozik Európa vonatkozásában. Az egyik az észak-amerikai NAFTA-hoz hasonló szabadkereskedelmi övezet képét mutatja, a másik pedig a klasszikus föderalista modellt takarja, melyben Európa bizottsági elnököt választ, és az Európai Parlament, valódi törvényhozó testületté válva, Európa legfőbb demokratikus fékét alkotná. Az elsővel az a gond 92 Külügyi Szemle
