Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)

2004 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Ambrus Mónika: Lettország-állampolgárnak lenni vagy nem (állampolgárnak) lenni?

Lettország: állampolgárnak lenni vagy nem (állampolgárnak) lenni? Az elismerés szintén egyszerű eljárásnak tekinthető: ugyancsak egy hónapot vesz igénybe, s a kérvényezőnek nem kell eljárási díjat fizetnie, ezen felül nem jár vizsgakö­telezettséggel sem. Ez azon - 1991. augusztus 21-e után született - gyermekeket érintő eljárás, akiknek mindkét szülője non-citizen vagy hontalan. 1999. február 5-től kezdve fogadnak el ilyen kérvényeket a Honosítási Hivatalnál (Naturalizäcijas Pärvalde).12 2004. augusztus 31-ig 2803 ilyen kérvény érkezett, melyből 2320 esetben eleget tet­tek az elismerés iránti kérésnek, 11 kérelmet utasítottak el. 2003-ban az év végéig mind­össze 356 ilyen kérelmet kaptak, s ez a szám még 2004 elején, az adott évre vonatkozó­an is igen alacsony volt. Ezért 2004 áprilisában a Honosítási Hivatal kampányt indított, hogy ösztönözze az állampolgárságot elismerés útján kérvényezőket és ezzel csök­kentse a hontalanok számát. A kampány során leveleket küldtek lett és orosz nyelven minden olyan családhoz, akik ilyen helyzetben voltak. Tájékoztatták őket a lehetősé­gekről, az eljárás folyamatáról stb. Ezt követően a kérvények száma megháromszoro­zódott, s 2004. augusztus 31-ig 1436-an adtak be ilyen kérvényt. Augusztusig a kérel­mek száma elérte már az előző évinek a négyszeresét.13 A kérvényt addig lehet benyúj­tani, míg a gyermek be nem tölti a 15. életévét. Ekkor ugyanis már alá kell vetnie ma­gát a honosítási eljárásnak, mely a legbonyolultabbnak tekinthető. A három procedúra közül a honosítási eljárás a legösszetettebb és a leghosszabb fo­lyamat - megközelítőleg hat hónapot vesz igénybe. Ez az eljárás már nem ingyenes: húsz lat, illetve három lat az eljárási díj.14 Az általános eljárási díj húsz lat, míg a sze­gényeknek, a munkanélkülieknek, a kettőnél többgyermekes családoknak, a nyugdíja­soknak, a meghatározott kategóriába tartozó fogyatékkal élőknek és a diákoknak há­rom lat. Azoknak, akik súlyos fogyatékkal élnek, a politikailag elnyomottaknak, az ár­váknak, valamint a szociális ellátásból élőknek az eljárás teljesen ingyenes.15 Csak azon személyek folyamodhatnak ily módon állampolgárságért, akiknek állan­dó tartózkodási helyük 1990. május 4-től számítva legalább öt éve Lettországban van. Azok számára, akik 1992. július 1-jét követően érkeztek az országba, az ötéves időszak számításának kezdő időpontjára az állandó tartózkodási engedély kiállításának dátu­ma az irányadó. Emellett törvényes bevételi forrással kell rendelkezniük.16 Ez utóbbi kitételt az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosa korábban sokat kritizálta - tekintve hogy a munkanélküliek egy idő után nem rendelkeznek törvényes bevétellel, s nekik akkor nem állna módjukban ezen eljárásban részt venni.1' A Honosítási Hiva­tal azonban egy bank által kiállított olyan igazolást is elfogad törvényes bevételként, mely tanúsítja, hogy az érintett személy az adott banknál betétet helyezett el. S betét­nek minősül már három lat elhelyezése is. Tehát ez utóbbi kitétel alapvetően nem aka­dálya a kérvényezés elindításának. Az eljárási díj megfizetése mellett vizsgakötelezettségük is van a honosításért folya­modóknak: a lett nyelv, történelem és alkotmány ismeretéről kell bizonyságot adniuk, és tudniuk kell a nemzeti himnusz szövegét. Emellett lojalitási esküt kell tenniük. Ter­2004. ősz-tél 33

Next

/
Oldalképek
Tartalom