Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2004 (3. évfolyam)
2004 / 1-2. szám - KITEKINTÉS - Csaba László: Stratégiaváltás az orosz külpolitikában
Stratégiaváltás az orosz külpolitikában gyobb Argentínánál (268 Mrd), de csak kicsit nagyobb, mint a spanyol gazdaság fele (577 Mrd). Az egy főre jutó nemzeti termék (GNI), a Világbank idézett számításai szerint, vásárlóerő-paritásra átszámítva (vagyis a rubel piaci leértékeltségét kiiktatva) 8660 $, ami kb. Uruguay értékének felel meg, elmarad Magyarország (12570 $) és az Egyesült Államok (34 870 $) mögött, de meghaladja Irán (623 $) vagy az EU-taggá váló Lettország (7870) és Litvánia (7610) értékét, egy kategóriában szerepel a feltörekvő országok olyan képviselőivel, mint Malaysia (8340 $) vagy Mexikó (8770 $) (forrás: World Development Report, 2003). A kivitel négyötöde és a behozatal hasonló aránya 2001-ben a Független Államok Közösségén kívüli országokkal bonyolódott, vagyis Oroszországot nem köti az egykori szovjet egységes gazdasági térség, hanem a világgazdaságba integrálódott államról van szó. A külkereskedelem az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága éves szemléje (ECE, 2003) szerint a nemzeti termék 50 százalékát teszi ki, ami egyfelől kevesebb, mint a kilencvenes évek közepén volt, másfelől igen messze van attól a 2-3 százalékos értéktől, ami a szovjet korszak zárt gazdálkodását jellemezte a harmincas és az ötvenes években. Oroszország nemzetközi szerepvállalását így értelemszerűen behatárolja mindenkori gazdasági ereje és az ehhez kötődő érdekrendszere. Ugyanakkor az orosz külpolitika sohasem szűkült le a gazdasági érdekek képviseletére. Különösen a tartós nagyhatalmi szerepet megalapozó XIX. században (Niederhauser, 1997) vált szembetűnővé az, hogy az orosz külpolitikát a katonai, gazdasági és nagyhatalmi érdekek mellett a „harmadik Róma" ideológiája is mozgatta. Ez - a pravoszlávia védelmezése - éppoly fontos volt az orosz elit számára, mint az angol uralkodóknak a még VIII. Henrik által elnyert „defender fidei" jelző, különféle, nemcsak gyarmati háborúskodásaik során. Oroszországban e mozzanatnak kivételes súlyt adott az a tény, hogy klasszikus, európai értelemben vett feudalizmus és az ebből adódó kapitalizmus és polgári nemzeti fejlődés, valamint a hatalmi ágak elválásán alapuló civil társadalom nem vagy csak igen töredékesen létezett (Heller-Nyekrics, 1996, Pipes, 1974). Ebből adódóan a polgári társadalom és az ehhez kötődő nemzetfejlődés helyén egy sajátos, az autokratikus uralkodók által instrumentálisán működtetett felfogás érvényesült. Ez jól illeszkedett a cári birodalom soknemzetiségű voltához, alátámasztotta Oroszország közép-ázsiai, délkelet- és közép-európai terjeszkedési törekvéseit. A sok tekintetben párhuzamos pályán mozgó, a megkésett modernizációval küzdő Oszmán Birodalomhoz hasonlóan ezért a vallási legitimáció, valamint a birodalmi eszméhez és az uralkodóházhoz való hűség sokkal erőteljesebben érvényesült, mint a „nemzeti érdek" magától értetődőnek vett védelme. Ha pedig arra gondolunk, hogy a kis- és nagynémet felfogás közti határ egész 1870-ig nyitva volt, ez még meglepőnek se mondható. Az első világháború az Orosz Birodalom számára katasztrofális következményekkel zárult már 1917 tavaszán. A hosszú polgárháborúból végső fokon csak 1927-re kikec- mergő, határainak jó ezer kilométerrel történő keletre tolásának következményeit elvi2004. tavasz-nyár 99
