Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 1. szám - KÖZEL-KELET - Csicsmann László: Az "iszlám versus Nyugat" diskurzus a globalizálódó médiában
Az „iszlám versus Nyugat " diskurzus a globalizálódó médiában a civilizációval szemben. Efféle szembeállítások gyakran megjelennek a tévéképernyőn, olyan „kollektív bűnösségét" szimbolizálva, amely elfedi a valóság egy részét, mint a gyarmatosítás következményeit és a világgazdasági aszimmetrikus interdepen- denciákat, illetve a globalizáció egyéb negatív hatásait. A televízióban megkérdezett politikusok és szakértők szerint egyáltalán nem szabad feltenni a „miért" kérdését, mivel szerintük ez legitimálja a terroristák cselekedeteit. Ezen hangok különösen a New York-i terrortámadás kapcsán erősödtek meg, elegendő csak a magyar híradásokban megjelenő szakértőkre utalni. A Newsweek 2001. év végi különszámában jelent meg Huntington cikke, amelyben a hidegháború utáni nemzetközi rendszert jellemzi a neves szerző.3 A cikk hangvételét már a címből megállapíthatjuk: „A muszlim háborúk kora", amely a New York-i terrortámadást követően tekint vissza retrospektív módon az évtizedre. A neves politológus szerint az évtized egészére a muszlim terrorizmus és a muzulmánok erőszakos cselekedetei voltak a jellemzőek, kezdve az 1980-as évek iraki-iráni háborútól a New York-i eseményekig bezáróan. Az iszlám nevében elkövetett merényletek és erőszakos cselekedetek - Huntington szerint - az évtized elején még csak szórványosak voltak, majd az évtized végére felerősödtek, elszaporodtak. Ennek okait a demográfiai hullámban, az amerikai külpolitikában és a gazdasági-társadalmi válságban látja. A cikk első oldalán a medinai mecset látható, amely az iszlám második szent helye. E képi szimbólum - a mecset és az imádkozó tömegek - azt az érzést sugallják az olvasónak, hogy az iszlám az erőszak vallása, ugyanis a békésen imádkozok és az erőszakról szóló írás egy helyen, összekapcsolva jut el az egyén kognitív szűrőjén át a tudat szintjéig, amelyben a folyamatos megerősítések révén axiómává kezd válni a tétel. Ez annak ellenére is így van, hogy a későbbi sorok folyamán Huntington kitér arra, hogy az iszlám, akár csak a kereszténység, lényegében egy tőről fakad, de a politika mindig közbeszól, és az alapvetően békés tanokat kiforgatva a háború/erőszak legitimálására szolgál a vallás, amely inkább az iszlámra jellemző. A cikk utal arra is, hogy a hét, terrorizmussal vádolt ország közül öt muzulmán, a 2000-ben zajló 32 fegyveres konfliktus több mint kétharmadában vesznek részt muzulmánok. A nemzetközi rendszer ilyen formában való ábrázolása a valóságos folyamatok túlzott leegyszerűsítésének tekinthető. A média a nyugati civilizáció által egy nem nyugati civilizáció ellen indított háborút mindig olyan képi és nyelvi szimbólumokkal köti össze, hogy a társadalomban az erőszak alkalmazásának jogossága fel se merüljön. Idősebb George Bush már az öbölháború idején utalt arra, hogy az Irak elleni fegyveres beavatkozás igazságos háborúnak tekinthető, azaz megkülönböztetve az igazságost az igazságtalantól. A második öbölháború tehát egy táborba terelte a médiát, a nyugati politikai vezetőket és a gazdasági érdekcsoportokat, amelynek révén a közvéleményben fel sem merült az erőszak megkérdőjelezése. „Az Öbölben folyó háború nem egy keresztény háború, nem zsidó háború vagy muzulmán háború, hanem egy igazságos háború. Egy olyan háború, amelyben a ]ó fog gyó'ze2003. tavasz 91
