Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 1. szám - KÖZEL-KELET - Csicsmann László: Az "iszlám versus Nyugat" diskurzus a globalizálódó médiában
Csicsmann László mutatta be az olvasóknak, míg a maradék 48,9% semleges esemény bemutatására szorítkozott. Vagyis: „A következtetés szerint a kép, amelyet a keleti életről alkotnak, 50 százalékban háborúkból, katasztrófákból, forradalmakból, terrorizmusból, válságokból és feszültségekből áll, amely nem egyezik meg azzal a képpel, melyet egy hétköznapi közel-keleti ember saját magáról - az általában meglehetősen normális mindennapi életéről - alkot" (Hafez, 2000a, 191. o.). Egy másik, igen sajátos példát a Nagy-Britanniában élő muzulmán kisebbségek médiában való reprezentációjáról végzett kutatás képezi. E vallási kisebbség mindennapos élete és tevékenysége csak azokban az esetekben hírértékű, ha valamilyen negatív eseménnyel párosul, például a hazai bűnözésben betöltött szerepüket gyakran kiemeli a sajtó. Szintén gyakoribb az előfordulása az iszlám fundamentalizmus és a brit oktatási rendszerre leselkedő veszély összekapcsolásának, valamint az elitet érintő események, például egy híres politikus vagy énekes áttérése a muzulmán vallásra, esetleg egy muzulmán vallásúval való házassága, mint a nyugati szekularizált értékek elleni veszély jelenik meg (Poole, 2000). 2. A nyugati országok külpolitikai érdekei szintén a negatív töltetű közlésmódot állítják előtérbe. A hidegháború összeomlását követően az amerikai külpolitikai döntés- hozatalban meghatározóvá vált a kommunizmust felváltó iszlám veszély megfogalmazásának gondolata, amely a médiára is kifejtette hatását. Az iszlám ilyen jellegű interpretációját Fawaz A. Gerges konfrontativ megközelítésnek nevezte. Alapvetően az iszlám, mint veszélyforrás létezése mögött négy alapvető feltételezés húzódik meg: a) az iszlám országoknak meg volt a lehetősége demokratikus választásokra, de mégis az autokrata/diktatórikus vezetés mellett álltak ki; b) maga az iszlám antidemokratikus és Nyugat-ellenes; c) az iszlám világ egyáltalán nem érett a demokráciára; d) az Egyesült Államok számára azonban ezen autokratikus rezsimek még mindig a kisebbik rosszat jelentik egy fundamentalista rendszerrel szemben, amelynek történelmi példájaként az 1990-es évek algériai eseményei szolgálnak (Gerges, 1999, 27. o.). Tulajdonképpen idetartoznak a már emlegetett Huntington, Bemard Lewis és a bevezetőben említett további példák. A nyugati civilizáció fő külpolitikai feladata az iszlám veszély feltartóztatása, érvelnek az elmélet képviselői. A másik - alternatív felfogást - azok képviselik, akik szerint a nyugati civilizációnak párbeszédet kell kezdeményezni a muzulmán világgal, és ők a fundamentalizmus fő okának a gazdasági-társadalmi problémákat jelölik meg, valamint az iszlám fundamentalizmuson belül is különbséget tesznek a radikálisok és mérsékeltek között. A mérsékelt fundamentalistákat - érvelnek - a demokratikus játékszabályok betartása, betartatása mellett el lehet fogadni, sőt egyfajta lehetőséget jelentenek a magasabb fokú demokratizáció felé. Egyik legfőbb képviselőjük John L. Esposito, aki könyvében felteszi azt a kérdést, hogy az iszlám veszély mítosz-e vagy valóság. Esposito amellett érvel, hogy az iszlám inkább egyfajta intellektuális kihívás a nyugati értékeket magán viselő globalizációval szemben, és nem egyfajta katonai veszély (Esposito, 1999). Ez az alternatív diskurzus azonban eltörpül a domináns - konf84 Külügyi Szemle
