Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Dunay Pál: A fegyverzetkorlátozás végnapjai Európában
Dun ay Pál tét nélkül arra, egységes-e - fontos érdeke fűződik ahhoz, hogy Oroszországot a maga oldalán tudja. Ezzel szemben áll az az időben és terjedelmében jóval korlátozottabb érdek, ami ahhoz fűződik, hogy Oroszország maradéktalanul tartsa be a szerződésben, illetve azzal összefüggésben vállalt kötelezettségeit. Nem lehet kétséges, melyik érdek fog érvényre jutni hosszú távon. Következésképpen kérdéses, hogy 2003-ban is ésszerű-e az a politika, amit a NATO 2000-ben fogadott el. Ennek a felvetésnek ellentmond azonban az, hogy amennyiben a NATO tagjai és a szövetség politikáját követő államok e nélkül ratifikálnák az adaptált szerződést, vajon Oroszország feladná-e elfogult politikáját Moldova (Transzdnyisztria) esetében, illetve a szeparatista erők támogatását Grúziában; s ha nem, akkor magára hagyják-e a két kis szovjet utódállamot, amelyek helyzete ily módon tovább nehezedne Moszkvával szemben. Tény, hogy a NATO politikája az európai hagyományos fegyveres erőkre vonatkozó adaptált szerződés ratifikálásának elutasítását illetően olyan nagy befolyásra tett szert, hogy’ azt mindmáig csak két állam - Belarusz és Ukrajna - ratifikálta, Oroszország pedig még csak a folyamat nagy részén jutott túl. Márpedig a hatályba lépéshez szükség van mind a harminc aláíró ratifikációs okiratának letétbe helyezésére. Amikor ezt követően tíz nap eltelik, akkor nyílik csak meg a lehetőség arra, hogy az EBESZ-nek azok a részt vevő államai, amelyeknek területe az Atlanti-óceán és az Urál-hegység közé esik, csatlakozzanak a szerződéshez. Az adaptált szerződés hatályba lépésének azért van jelentősége, mert 2004 tavaszán négy olyan állam - Észtország, Lettország, Litvánia és Szlovénia - is csatlakozik a NA- TO-hoz, amelyek nem részesei az 1990-es szerződésnek, s következésképpen az adaptált szerződésnek sem aláírói. A hatályba lépés következésképpen nélkülözhetetlen előfeltétele csatlakozásuknak. Érthető, hogy több európai állam, mindenekelőtt Oroszország, azon a véleményen van, jó lenne, ha ezeknek az országoknak az arzenáljára is vonatkozna valamiféle korlátozás. Amikor Oroszország - a három Balti-államhoz fűződő viszonyában - felvetette ezt a kérdést, nyilvánvalóan jóval inkább „aggódott" a területükön állomásoztatható külföldi erők miatt, mint „félt" attól, hogy a három ország erőteljes nemzeti haderőfejlesztésbe kezd. Következésképpen, amikor a NATO tagországai nem ratifikálják az adaptált szerződést az európai hagyományos fegyveres erőkről, maguk teremtenek olyan helyzetet, amelyben Oroszország - propa- gandisztikusan - felvethette a leendő NATO-tagokra vonatkozó fegyverzetkorlátozás kérdését. Ezen a Balti-államoknak azok a nyilatkozatai is csak jelentős késéssel segíthettek, amelyek egyoldalúan garantálták, hogy a három ország csatlakozni fog az adaptált szerződéshez, amint az hatályba lép. Más országok ugyancsak megfontolhatják az adaptált szerződéshez történő csatlakozást, amennyiben arra a következtetésre jutnak, hogy az átláthatósági - információ- cserére és ellenőrzésre vonatkozó - szabályok nem ellentétesek nemzeti érdekeikkel.17 Jugoszlávia utódállamait bizonyára mindenki szívesen látná a szerződés aláírói között. U0 Külügyi Szemle
