Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Dunay Pál: A fegyverzetkorlátozás végnapjai Európában
Dunay Pál lett az európai államoknak szembenézniük, hogy nem tudhatták, honnan ered a fenyegetés, milyen forgatókönyvek veszélyeztetik a békét Európában, mely konfliktusok fenyegetnek azzal, hogy átterjednek más országokra is. Következésképpen ennek a mechanizmusnak az elfogadása adekvát reakciónak volt tekinthető. Az EBEE részt vevő államai „puha" mechanizmust fogadtak el, amennyiben a bizalom- erősítő dokumentum vonatkozó része csak annyit kíván meg, hogy az a fél, amelyiknek a magatartása a mechanizmus beindításának alapjául szolgált, ésszerű időn belül adjon magyarázatot arra, mit milyen okból tett. Amennyiben azt a másik fél nem tartja megfelelőnek, két- vagy többoldalú találkozót hívhat össze. Végül azonban semmi más nem történik, mint az, hogy a mechanizmus alkalmazásával felhívják a sérelmezett magatartást tanúsító ország, valamint általában az európai államok figyelmét arra, hogy biztonsági aggodalom merülhet fel. Ez szerencsés esetben elrettentheti az adott államot, ám nem oldja meg a problémát abban az esetben, ha a biztonságot elszántan veszélyeztető országgal áll szemben a többi európai állam. Annak ellenére, hogy a mechanizmust meglehetősen ritkán alkalmazták, megállapítható, hogy hasznos volt a korábbi időszaktól eltérő biztonsági fenyegetések kezelésére történő áttérés időszakában. Sikerrel hivatkoztak rá a jugoszláviai háború első évében, majd sikertelenül az 1999-es koszovói háborúban. Végül is arra lehet’ következtetni, hogy a szokatlan katonai tevékenység esetén alkalmazandó mechanizmus mára elvesztette kezdeti jelentőségét. Nevezetesen azért, mert azoknak az államoknak a befolyásolásában, amelyek sikerrel integrálódtak a nyugati intézményekbe, ületve várható hogy e törekvésük a közeli jövőben sikerre vezet, már nincs szükség erre a mechanizmusra, míg az elszánt szembeszegülök eltántorítására nem alkalmas.9 Az ezt követően, 1992-ben, 1994-ben, illetve 1999-ben elfogadott, bizalomerősítésre vonatkozó újabb dokumentumok egyre kevésbé járultak hozzá a bizalom erősítéséhez, amit a legutóbbi közvetve el is ismert, amikor felhívta a részt vevő államokat arra, hogy „különálló megállapodások alapján két-, többoldalú vagy regionális keretben" fogadjanak el intézkedéseket „az átláthatóság és a bizalom növelése érdekében".10 Néhány állam pozitívan fogadta a felhívást, és kötöttek ilyen megállapodásokat. Azokról azonban - úgy tűnik - legfeljebb a szakértők szűk körre vett tudomást.11 Úgy tűnik, elmúltak azok az idők, amikor az európai államok közösen érzékelt biztonsági fenyegetése azt igényelte, hogy az EBEE valamennyi részt vevő állama közösen fogadjon el fegyver- zetkorlátozási megállapodásokat, ide értve a bizalomerősítő intézkedéseket is. Az európai bizalomerősítés megnyitása a szubszidiaritás s így az eltérő körülményekhez való rugalmas alkalmazkodás előtt, teret ad annak, hogy bizonyos mértékben megőrizhesse relevanciáját a megváltozott és továbbra is változóban lévő körülmények között. Az a lehetőség, hogy államoknak egy szűkebb köre regionális intézkedéseket fogadjon el, magában foglalja azt a lehetőséget, hogy a fegyverzetkorlátozás csak ott maradjon meg a biztonságpolitika eszközeként, ahol befolyásolhatja azt, s ne hagyatkozzanak rá ott, ahol többé már nem hat a biztonsági helyzetre. 706 Külügyi Szemle
