Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - EURÓPA - Boros Ferenc: A "visegrádi együttműködés" és perspektívája
Boros Ferenc Szlovákia lemaradása, majd 1997-től kikapcsolódása az integrációs folyamatból főként geopolitikai szempontból jelentett a többi visegrádi ország számára komoly problémát. Különösen Lengyelország látott nagyobb veszélyt abban, ha ez az állapot tartóssá válik. Vélemények szerint az említett három visegrádi ország közötti kapcsolat megélénkülésének egyik fontos indítéka éppen Szlovákia kérdése volt, a fő figyelem e probléma megoldására irányult. 1997 júniusában Kovács László magyar és Zieliniec lengyel külügyminiszter találkozójukon „életfontosságúnak" ítélték meg Szlovákia felzárkózását. Kwasniewski lengyel elnök a közép- és kelet-európai államfők 1998 januárjában megrendezett találkozóján „bármilyen formában" szükségesnek tartotta Szlovákia segítését, hogy az visszakerüljön az integrációs folyamatba. 1998. február 11-én az újjászerveződő visegrádi országok diplomácia képviselői Clinton amerikai elnöknél is eljártak, egyes források szerint „meggyőzték" őt Szlovákia NATO-tagságának fontosságáról. Geremek lengyel miniszterelnök különösen aktívan ténykedett annak érdekében, hogy a csatlakozás kérdését ne tekintsék lezártnak, és egy esetleges kedvező belpolitikai változás esetére hagyják nyitva a kaput Szlovákia számára. Ezen a véleményen volt a többi partner ország is. Azzal, hogy 1998 szeptemberében Szlovákiában sor került a Meciar-kormány leváltására, és a demokratikus elveket valló ellenzéki erők kerültek hatalomra, új helyzet alakult ki a volt visegrádi országok együttműködésének újjászervezése tekintetében. Zeman cseh miniszterelnök a CEFTA 1998. szeptember 11-12-ei ülésén tett javaslatot a visegrádi csoport formális megújítására. 1998. október 21-én Budapesten a három miniszterelnök memorandumban szólította fel Szlovákiát, hogy a kedvező választási sikerek után foglalja el újra helyét a visegrádi csoportban. Václav Havel ezt követően Szlovákiát javasolta a csúcstalálkozó színhelyéül. 1999. május 14-én a pozsonyi kormányfői találkozón Szlovákia felvételével lezárult a visegrádi országok újjászerveződésének folyamata, miközben több területen, kezdeményező módon, már azt megelőzően sor került a négyek tárcaszintű találkozóira.12 A pozsonyi találkozó rendkívül nagy fokú nemzetközi érdeklődés közepette valósult meg (a jelzések szerint 150 újságíró, 20 tévé- és ugyanannyi rádióállomás képviseltette magát, 13 ország állami hírügynökségének képviselői vettek részt a találkozón. A tanácskozás utáni sajtókonferenciát felfokozott várakozás előzte meg.) A csúcstalálkozó kimondta a visegrádi csoport újjáalakulását, meghatározta annak programját és működésének struktúráját. Két dokumentumot fogadott el: a közös állás- foglalást és azt, amely az együttműködés tartalmát és szervezeti rendszerét öntötte formába. Az együttműködésre vonatkozó dokumentum nyolc átfogó témakört rögzített (külpolitika, a társadalmi élet demokratizmusa, kultúra, tudomány és technika, ifjúság és sport, környezetvédelem, infrastruktúra és határ menti kapcsolatok), s mintegy 40 konkrét együttműködési téma is szóba került. Már itt - magyar javaslatra - felmerült egy olyan alapítvány létrehozásának a gondolata, amely az elfogadott közös projekteket 80 Külügyi Szemle
