Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - EURÓPA - Boros Ferenc: A "visegrádi együttműködés" és perspektívája
Boros Ferenc lyesebbnek tekinthető ország összefogására irányul, és távol kívánja tartani magát a balkáni térség bevonásától. A közös álláspontok fokozatosan alakultak ki. Eltérő történelmi múlttal, adottságokkal, aktuális politikai érdekekkel is rendelkező országok között kellett egy elfogadható összhangot megteremteni.3 Lengyelország méretei miatt is eltért a többitől. Negatív történelmi élményei is (az ország háromszori felosztása) a geopolitikai biztonság kérdését, jövőbeni megalapozását helyezte előtérbe. Varsó támogatta a visegrádi csoport létrehozásának gondolatát, szerette volna, ha Közép-Európa önállóan is megjelenik az európai politika színterén. Célja volt, hogy az ország megszabaduljon attól a történelmi sztereotípiától, amely a lengyeleket a Kelet-Nyugat tengelyen és egy északi irányú orientáció keretében helyezi el. Ugyanakkor bizonytalanságot takart már a visegrádi csoport szerveződése kezdetén az aggodalom, hogy e térségben is újjáéledhetnek a nacionalista tendenciák, ami ellenségeskedést szülhet az érintett szomszédos országok között. Csehszlovákia a három ország között a legfejlettebbnek számított a rendszerváltozás időszakában. Ennélfogva az integrációs előrehaladás vonatkozásában remélt nagyobb sikereket. A visegrádi együttműködés léte az ország geopolitikai helyzetére való tekintettel (Németország és a Szovjetunió közötti elhelyezkedés) biztonsági szempontból is elfogadható bázist jelentett számára. Ugyanakkor a külpolitika kérdésében két alapvető koncepció ütközött: Václav Havel köztársasági elnök a közép-európai gondolat híve volt, míg Václav Klaus, aki 1992-től kormányfő lett, kezdettől célszerűtlennek tartotta az ilyen regionális tömörüléseket.4 Magyarország különösen érdekelt volt abban, hogy a határon túli magyarok jogi helyzete, az együttműködés keretében, megoldást nyerjen, vagy legalábbis azt elősegítse. A visegrádi hármak 1991. február 15-én elfogadott alapdokumentuma, ha közvetlen célként nem is helyezte előtérbe a nemzetiségi probléma megoldásának közös szorgalmazását, de térségünknek e kényes kérdését nem is kerülte meg. Az aláírt közös nyilatkozat két bekezdésben is érinti a kérdést. Kimondja, hogy a kisebbségeknek az európai értékeknek megfelelő jogokat kell élvezni, politikai, társadalmi, gazdasági, kulturális és oktatási területen egyaránt. Egy újabb bekezdésben azt olvashatjuk, hogy „a felek sokoldalú együttműködést alakítanak ki az országaik területén élő nemzeti kisebbségek jogainak teljes körű biztosítása optimális feltételeinek megteremtése érdekében".5 (A kisebbségi kérdés megoldásának előmozdítása ennek ellenére nem vált szerves részévé az együttműködésnek, ami részben azért is érthető, hiszen ez elsősorban a magyar és az akkori csehszlovák relációt érintette. Lényegében ez teljes mértékben átkerült a kétoldalú együttműködés szférájába, szoros összefüggésben a már készülő alapszerződésekkel. Ennek ellenére a téma időnként felvetődött a közös fórumokon, sőt feszültségek okozójává is vált.) A V3-ak országai végül is sikeresen oldották meg az első feladatot, a kiválást a volt szovjet szférából (a VSZ és a KGST felszámolása, a szovjet csapatok kivonása a térség76 Külügyi Szemle
