Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - EURÓPA - Boros Ferenc: A "visegrádi együttműködés" és perspektívája
Boros Ferenc majd - még a rendszerváltás előtt - csatlakozott hozzá Magyarország is (Quadrago- nale). E regionális együttműködés tehát már a balkáni területre, majd a közép-európai térségünkre is kiterjedt. Az együttműködés korlátozott fórumot nyújtott a kétpólusú megosztottság maghaladásához. A tömörülés célja volt előmozdítani a határokon átnyúló kapcsolatokat az olyan területeken, mint a kereskedelem, a turizmus, a szállítás, a környezetvédelem, a kultúra, energia, vízgazdálkodás, mezőgazdaság stb. Az együttműködés csak 1989 novembere után kapott esélyt arra, hogy az államközi kapcsolatok szintjére emelkedjen. Az akkori Quadragonáléhoz hamarosan Csehszlovákia, majd Lengyelország is csatlakozott (Pentagonále), mígnem létrejött a Közép-európai Kezdeményezés (KEK), amely jelenleg térségünk legnagyobb kiterjedésű, 17 országot és közel 250 millió lakost magában foglaló, nem intézményesített együttműködési kerete. E regionális együttműködés koncepciója összhangban volt a rendszerváltás után a magyar és az újonnan megalakult szomszédos országok külpolitikai stratégiai érdekeivel, amennyiben arra is irányult, hogy ezek az országok mielőbb szervezetileg is visszatagolódjanak a fejlett Európába, s a szomszédos országok között jó kapcsolatok alakuljanak ki. Magyarországot az a történelmileg kialakult helyzet, hogy hozzávetőlegesen hárommillió magyar él a szomszédos országokban, arra ösztönözte: támogassa és segítse az ott élő magyarok helyzetének elfogadható megoldását a tömörülésen belüli eszközökkel is, s az alkotmányban rögzített módon felelősséget vállaljon sorsukért. Aktívan szorgalmazta, hogy a KEK keretében a nemzeti kisebbségek kérdésével, amely az egész térséget, különösképpen a balkáni területet érinti, a szervezet érdemben foglalkozzon.1 A KEK-en belül Magyarország volt a legfőbb támogatója annak, hogy a csoport megoldást keressen a térség egyik legkényesebb kérdésére, a kisebbségek helyzetére és problémáira. A magyar fél sorozatos kezdeményezéseket tett, úgy ítélte meg, hogy a megoldások irányban tett lépések javítják a politikai légkört Európának ebben a térségében, erősítik a helsinki folyamatot, elősegítik az egységes Európa építését, a nemzetiségek híd szerepet tölthetnek be az államközi kapcsolatokban is. Magyar vezetéssel „ad hoc" bizottság alakult, amely aktív tevékenységet fejtett ki a nemzetközi szervezetek felé is, elemzéseket készített, amelyeket a már Pentagonálévá bővült országok közös tervezeteként eljuttattak az EBEE emberi dimenzióval foglalkozó koppenhágai találkozójához is; és felhívott a nemzeti kisebbségek elismerésére, kollektív jogaik biztosítására. Az 1993. márciusi budapesti külügyminiszteri találkozón a felek készen álltak elfogadni a KEK kisebbségi konferenciájának összehívására vonatkozó magyar javaslatot, ennek kapcsán munkacsoport alakult, amelynek feladata volt kidolgozni a kisebbségekre vonatkozó kötelező jogszabályok dokumentumtervezetét. A dokumentumot 1994. november 19-én (már a Hom-kormány idején) a torontói KEK külügyminiszteri találkozó elfogadta. A diplomáciai sikert csorbította, hogy mindössze öt részt vevő állam írta alá a dokumentumot. A tapasztalatok azt mutatták, hogy ebben a kérdésben a közép-európai kezdeményezés bővülése után az érdekkülönbségek elmélyültek, és ezek nehezítették az együttmű74 Külügyi Szemle
