Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - EURÓPA - Sáfi Csaba: Néhány szó az Oroszországi Föderáció külföldön (határon túl) élő honfitársakkal kapcsolatos állami politikájáról szóló szövetségi törvényéről
Saß Csaba gazdasági, politikai és katonai befolyás mértékén és nem utolsósorban az Oroszországi Föderáció nemzetiségi politikáján. 3. A harmadik vélemény gyakorlatilag a másodikból következik, de átvesz bizonyos elemeket az elsőből is. Eszerint a honfitársak támogatása mellett hatalmi érdekek és a orosz befolyás fenntartásának szándéka szólnak. A honfitársak ugyanis az utódállamok mindegyikében Oroszország társadalmi bázisául szolgálhatnak, akik mind kulturális és szellemi, mind gazdasági értelemben stratégiai hídfőállásnak tekinthetők. Az ezt a nézetet vallók ezért is tulajdonítanak nagy fontosságot az Oroszországgal történő kulturális és szellemi kapcsolatok akadálytalan kialakításának és fenntartásának, az orosz kultúra helyi megőrzésének, ápolásának és fejlesztésének - melybe beleértik az egységes kulturális, tudományos és információs térség létrehozását is16 -, illetve a térségbeli erős orosz gazdasági és katonai jelenlétnek és befolyásnak. Véleményük szerint a honfitársakkal kapcsolatos politika sikere azon mérhető le, hogy Oroszország miként és milyen mértékben tudja megőrizni politikai, gazdasági és katonai befolyását a volt Szovjetunió utódállamaiban. A honfitársak támogatása tehát csak annyiban emberi jogi, kisebbségi kérdés, amíg ez az orosz érdekeket és befolyást szolgálja. A honfitársak hatalmi érdekből való támogatása azonban érdekes módon a kisebbségvédelemmel foglalkozó nemzetközi szervezetekkel és mechanizmusokkal is megtalálja a „közös nevezőt". Ez különösen a Baltikum esetében volt szembetűnő. Az Észtország és Litvánia honfitársakkal kapcsolatos politikájára vonatkozó orosz bírálatok nemzetközi síkra való terelésének egyik oka a térség Oroszország számára fontos geopolitikai elhelyezkedése volt. Az OF ugyanis szeretett volna minél többet megőrizni a régióban korábban birtokolt gazdasági, politikai és katonai pozícióiból. Ugyanakkor jól szemlélteti az orosz külpolitika kettősségét, hogy kormányszinten - szintén politikai megfontolásokból kiindulva - tartózkodnak az erőszakosnak is mondható ukráno- sítás nyílt bírálatától, illetve a Közép-Azsiában élő honfitársak kétségkívül hátrányos megkülönböztetése elleni határozott fellépéstől. Kritikaként elmondhatjuk, hogy ezen nézet előtérbe kerülése a honfitársakra nézve számos olyan veszélyt rejt magában, amely hátrányosan érintheti az orosz és orosz ajkú lakosságot. Az utódállamok többségében a honfitársak bármilyen, mégoly jogosnak és jó szándékúnak tűnő támogatására is mint a birodalom helyreállítására tett kísérletre tekinthetnek. Orosz részről ezért hatékonyabbnak tűnhet a kölcsönösen előnyös gazdasági kapcsolatok kiépítésének, illetve helyreállításának a felkarolása. Ez ugyanis az utódállamok számára is - még ha az kétségtelenül és az adottságokból adódóan pedig elkerülhetetlenül az orosz tőke megjelenésével jár együtt - a nemzetiségi konfliktusok megelőzésének, illetve kezelésének az egyik legolcsóbb és legtartósabb módja lehet. A hangsúly természetesen a kölcsönösen előnyös és nem az erőfölényen alapuló, egyoldalú előnyöket biztosító együttműködésen van. Mivel Oroszországban a törvény elfogadásáig a korábban említett okok miatt nem 10 Külügyi Szemle
