Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 3. szám - EURÓPA - Sáfi Csaba: Néhány szó az Oroszországi Föderáció külföldön (határon túl) élő honfitársakkal kapcsolatos állami politikájáról szóló szövetségi törvényéről
Sáfi Csaba ri-e az ebben rejlő összes lehetőséget avagy sem -, elsősorban nem Oroszország fogja felhasználni, hanem a honfitársak lakóhelye, állampolgársága szerinti ország, és ráadásul nem feltétlenül mindig Oroszország érdekében. Vagyis amennyiben az orosz politikai elit továbbra is csak a retorika szintjén foglalkozik a honfitársak problémáival abban az esetben könnyen elképzelhető akár egy olyan forgatókönyv is, hogy a honfitársak és szervezeteik, érzékelvén magukra hagyottságukat, egyfajta „kiegyezést" keresnek majd a lakóhelyük szerinti ország politikai elitjével. Ennek eredményeként elindulhat az orosz etnikumnak egy olyan társadalmi integrációja, amelynek eredményeként már egyre kevésbé fog kötődni Oroszországhoz és fogja képviselni az OF érdekeit. Ez a fajta integráció különösen az európai területekre, azon belül is elsősorban a Baltikumra, esetleg Ukrajnára lehet jellemző. Persze ez nem lesz rövid távú folyamat. A közép-ázsiai területeken pedig a magára hagyatottság érzése tovább erősítheti az Oroszországba történő, már így is tömeges mértékeket elért áttelepüléseket. Ez ugyanakkor a jelenlegi negatív oroszországi demográfiai trendet figyelembe véve még akár hasznos is lehet az ország számára. Másrészről viszont az is igaz, hogy Oroszország sokáig belpolitikai okok, elsősorban a saját nemzeti közösségeinek szeparatizmusától való félelem miatt nem lépett fel közvetlenül a „közel-külföldre" került orosz és orosz ajkú lakosság érdekeinek védelmében. Ezért tekintették úgy sokan, hogy a problémakör megoldásának, illetve kezelésének legcélravezetőbb módja, ha ezt az általános emberi jogok védelmének és biztosításának keretem belül teszik meg. Ugyanakkor a honfitársak ügyének nemzetközi síkra való terelésével a problémakör kétségkívül meglévő nemzetközi jellegét emelték ki. Ezzel is hangsúlyozva, hogy az orosz és orosz ajkú nemzeti közösségek ügye túlmutat az Oroszország és az utódállamok közötti kétoldalú kapcsolatokon. 2. Ezzel szemben a második irányzat képviselői azon a véleményen voltak, hogy Oroszországnak a nemzetközi szervezetektől függetlenül is törődni kell honfitársaival. Álláspontjuk szerint azért kell rájuk kiemelt figyelmet fordítani, mert egyrészről számos országban burkolt (pl. Kazahsztán) vagy többé-kevésbé nyüt (pl. balti köztársaságok) etnikai diszkriminációnak vannak kitéve, másrészről a volt köztársaságok egy része gazdaságilag és társadalmilag mstabil állapotban van (pl. Ukrajna, Örményország), sőt egy részükben akár polgárháborúhoz közeli viszonynak is nevezhető állapotok uralkodnak (pl. Grúzia). Ráadásul a honfitársak egy csoportja egyszerre van gazdaságilag nehéz helyzetben, kell elszenvednie a negatív diszkriminációt és a már-már polgárháborút idéző viszonyokat (pl. Közép-Ázsia egyes térségei). (A nehéz gazdasági helyzet természetesen csak relatívan, vagyis Oroszországhoz képest értelmezhető.) A Baltikumot kivéve, ahol elsősorban etnikai alapú diszkriminációval találkozunk, és amely a várható európai uniós csatlakozással valószínűleg meg fog oldódni (legalábbis a EU Bizottságának rendszeres éves országjelentései ezt feltételezik), a legtöbb volt köztársasághoz képest Oroszország valóságos földi paradicsomnak tűnik. Ez pedig azt jelenti, hogy továbbra is Külügyi Szemle
