Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Kiss J. László: A birodalomtól az integrált kisállamig. A „német nemzettől" az „osztrák nemzetig" az Európai Unióban
A birodalomtól az integrált kisállamig semlegességnek kétes értéke volt. J. F. Dulles amerikai külügyminiszter a semlegességben hajlamos volt az ellentétes táborba való átmenet köztes állapotát látni, ugyanakkor Moszkva szempontjából a semlegességi koncepciók mindig annak a kockázatnak a veszélyét idézték fel, hogy a Szovjetuniónak a kelet-európai államokon belüli helyzete destabilizálódik. Az „osztrák megoldás" kivételt képezett, mert a Szovjetunió számára alkalmasnak tűnt arra, hogy „trójai falóként" a nyugati világban, mindenekelőtt a NA- TO-ban, az újra felfegyverkező NSZK pozícióit gyengítse.78 A semleges Ausztria és a NATO/EGK-tag NSZK közötti különbség Bécset segítette abban, hogy a nemzetközi politikában több presztízst és befolyást szerezzen. A semlegességi státus ugyanis a megosztatlan Ausztriának lehetővé tette, hogy mint a „Nyugat megfigyelő pontja" és a „nyugati világ" része jó kapcsolatokat alakítson ki a keleti tömb államaival, jóllehet a Csehszlovákiához fűződő feszült kapcsolat sokáig kivételt képezett. Ausztria, semlegessége ellenére, sohasem volt a két tömi közötti „senki földje". Ausztria megfelelő törvényében ugyan a „svájci mintát" vette alapul, de annak magyarázatában lényegében a gazdasági és politikai értelemben felfogott svájci semlegesség ellentétét fogalmazta meg. Némi leegyszerűsítéssel azt lehet mondani, hogy Ausztria „mindössze" másfél hónapig maradt a „svájci minta" szerint semleges, nevezetesen a semlegességi törvény megkötésétől az ENSZ-be történt belépéséig, amely azonban már minden semlegességi fenntartást nélkülözött. Az ENSZ-be való belépéskor a semlegesség fenntartásáról szóló vitát azzal kerülték meg, hogy Bécs 1955-ben nem nyújtott be új belépési kérelmet, hanem egy már korábbi, a Szovjetunió vétója miatt 1949- ben meghiúsult kérelmét újította fel, amelyben még nem volt szó a semlegességről. A finn és svájci semlegességgel ellentétben, az osztrák semlegességi politika kezdettől fogva nyugati ir myultságú volt, amely a kormányzati szintű döntésekben már a háborút követően megfigyelhető volt. Időnkénti propagandakampányai ellenére a Szovjetunió is elfogadta - mind gazdasági, mind ideológiai értelemben - a nyugati integrációnak ezt a formáját. Mindazonáltal az osztrák semlegesség szovjet megközelítésének sarokpontja a német kérdés volt, nevezetesen az a nézet, hogy Ausztria nyugati integrációja nem vezethet az EGK-n belüli német hatalom megerősödéséhez/9 Az ötvenes években az amerikai vezetés a semlegességnek csak igen korlátozott koncepcióját tartotta elfogadhatónak, ennélfogva nem támogatta Ausztria aktív semlegességi politikáját, attól tartva, hogy az ilyen perspektíva Ausztria két tömb közötti mgatag pozíciójának kialakulásához vezethet. Bármennyire is törekedett Ausztria a szoros kapcsolatok létrehozására - különösen J. Raab kancellár idején - a Szovjetunióval, ez sohasem öltötte a Kelet és Nyugat közötti „hintapolitika" (Schaukelpolitik) jellegét. Az osztrák közvélemény, a néppárti és szocialista koalíció egyértelmű, antikommunista beállítottsága sohasem tette lehetővé a finn helyzettel rokonítható modell kialakulását.80 Bécs szilárdan lehorgonyozott a nyugati világrendszerben. Ausztria, geopolitikai peremhelyzete ellenére, a „szabad világba" vezető irigyelt „kapu" és az egyértelműen 2003. nyár 87
