Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Kiss J. László: A birodalomtól az integrált kisállamig. A „német nemzettől" az „osztrák nemzetig" az Európai Unióban
Kiss J. László nyugati ország képét öltötte, még akkor is, ha ebben a szerepében sokak szemében olykor a nyugati biztonság „potyautasának" is minősülhetett. A kis Ausztria a nyugati államok peremén, nehéz geopolitikai helyzetében, időről időre korrekt kapcsolatok fenntartására törekedett keleti szomszédaival, és politikai befolyását az európai biztonsági és békerendszer érdekében érvényesítette. Ausztria esetében a Kelet- és Közép-Európához fűződő politikai viszony szinte kezdettől fogva a külpolitika napirendjén szerepelt. Az osztrák Néppártnak már az 1958. évi programja hangsúlyozta a „katonai semlegesség" fontosságát, ám azt nem tekintette „külpolitikai kényszerzubbonynak." A program szerint a külpolitika feladatához tartozik az „Európa gazdasági egyesülésében való részvétel", ezzel egyidejűleg azonban a „dunai térség népeihez fűződő évszázados gazdasági és kulturális kapcsolatok újraélesztése" is.81 Már viszonylag korán láthatóvá vált tehát az a koncepció, hogy a Nyugat-Európával való szoros politikai (Eurotanács) és gazdasági (EGK) kapcsolatokat kereső osztrák integrációs politikát „közép-európai regionalizmussal" kell kiegyensúlyozni, különös tekintettel a dunai monarchia utódállamaira.82 Bruno Kreisky (szociáldemokrata külügyminiszter 1959-66, szövetségi kancellár 1970-83) kezdetben óvatos volt Ausztria kommunista szomszédaival szemben, de már 1965-ben azt hangsúlyozta, hogy ezek az államok nem tartoznak „Kelet-Európához". Kiemelte, hogy Ausztria nagy vonzerőt gyakorol ezeknek az államoknak az értelmiségére és lakosságára. 1968-ban arról beszélt, hogy Közép-Európa demokratikus államainak arra kell törekedniük, hogy olyan regionális politikai megoldásokat találjanak, amelyek Eszak-Európában már évek óta a gyakorlat részét képezik.83 1960-ban, majd 1964-ben Kreisky volt az első nyugati külügyminiszter, aki látogatást tett Lengyel- országban és azt követően Magyarországon. Az 1966 és 1970 közötti időszakban, az egypárti kormány idején a néppárti Josef Klaus is folytatta Kreisky kelet-európai diplomáciáját. Amikor a hatnapos háborút követően Prága megszakította kapcsolatait Izraellel, Ausztria töltötte be Prága képviseletét Izraelben, s a kétoldalú kapcsolatok csak az 1968-as szovjet intervenciót követően romlottak meg. Az 1970-es évek közepéig a Kreisky vezette szociáldemokrata egypárti kormányok külpolitikai tevékenységének súlypontja Európában volt. A karintiai szlovén kisebbség miatt Jugoszláviával fellángolt kezdeti konfliktusok után a kétoldalú kapcsolatok ebben a viszonylatban is megjavultak. Az 1970-es évek közepétől az Eszak-Dél-konfliktus jegyében Kreisky vezetésével az osztrák „külpolitika globalizálódása" is megfigyelhető volt ugyan, ám Erhard Busek, a vezető néppárti politikus már ekkor kísérletet tett arra, hogy felvegye a kapcsolatot a mind aktívabbá váló kelet-közép-európai értelmiséggel. Bruno Kreisky az osztrák külpolitika maximáját találóan úgy fogalmazta meg, hogy Nyugaton a bizalom maximumát és Keleten a bizalmatlanság minimumát teremtse meg; arra törekedett, hogy Bécs a találkozások színhelye, a Kelet és Nyugat közötti „híd" legyen.84 A hatvanas évek kezdetétől kibontakozó kelet-nyugati közeledés poli88 Külügyi Szemle
