Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Kiss J. László: A birodalomtól az integrált kisállamig. A „német nemzettől" az „osztrák nemzetig" az Európai Unióban
Kiss /. László mány részéről megfigyelhető mozzanatai sem újak. Golo Mann az osztrákokat a német nemzet nagyon érdekes ágának, míg Wolfgang Mommsen német történész az osztrákokat „önálló nagycsoportnak" (eigenständige Grossgruppe), a német kultúrnemzet államának nevezte.39 Számos német gondolkodó a Német-római Birodalomra mint kvázi német államalakulatra tekint. Karl Dietrich Erdmann 1985-ben három államról, két nemzetről és egy népről beszélt, s ebbe az osztrákokat mindenképpen „német népként" sorolta be.40 Nem tagadható, hogy a német kultúrnemzet, pontosabban a német kultúra és népiesség nacionalizmusa (Kultur- und Volkstumnationalismus) mind német, mind osztrák oldalon sok tekintetben egyengette az 1938-ban bekövetkezett anschluss felé vezető utat. Ám az osztrák érzékenységgel jogosan szembeállítható, hogy ma már, a két német állam egyesülését követően, az egész német népre vonatkozó alkotmányos megbízatás teljesítettnek tekinthető, a német kérdésnek ma már nincs operatív jelentősége. Sőt, arról sem szabad megfeledkezni, hogy Ausztria, a német államokból kiindulva, történelmi hódításaival egy Kelet- és Délkelet-Európát magában foglaló birodalmat hozott létre. A multinacionális és szupranacionális birodalom, „Nagy-Ausztria" eszméje sokáig a még nemzetállami létezés előtti német államok és az osztrák állam eszméjét is helyettesíthette. A meghódított területekről a birodalom központjába, a kozmopolita Bécsbe áramlott a „germanizált" elit, amely a kultúrák keveredését jelezte. Olyan művészek egész soráról van szó, akiknek tevékenységében aligha lehetne különbséget tenni a német és az osztrák kultúra között. A kultúrnemzet- ből államnemzetté válás „veszélye" az Európai Unió keretében elveszítette jelentőségét, ám ezzel egyidejűleg sokkal inkább előtérbe került az európai, valamint a kis népek kultúrájának és nyelvének a védelme. Nem vált valóra az a feltételezés, hogy az osztrákok - ha nem is korábban, de legkésőbb - a német egyesülést követően sajátos önazonossági válságba kerülnek. Ela ennek mégis vannak jelei, úgy azok inkább az EU-tagság történetével és a NATO-hoz való csatlakozás összefüggésében, az osztrák semlegesség fennmaradása körüli vitával függnek össze. A német-osztrák viszony sajátosságát jól mutatja, hogy 2000-ben a szociáldemokrata német kormány is csatlakozott a néppárti-szabadságpárti kormánnyal szemben elrendelt uniós szankciókhoz. Német részről, a CDU/CSU politikusaitól eltekintve, nem volt jele a közös „kultúrnemzethez" való tartozás alapján elvárható szolidaritásnak. Sőt, a szociáldemokrata kancellár által vezetett Németország és a konzervatív irányítású Ausztria viszonya észrevehetően megromlott. A szankciók nyomán az osztrák EU-politikában erősödött a nagy államokkal, a német-francia „direktóriummal" szembeni kritikai magatartás. Az osztrák identitás megerősödésének jeleit ezzel egyidejűleg nem csupán a közvélemény-kutatások, hanem Ausztria kulturális megjelenésének külföldi érzékelése is mutatta. P. Pelinka arról írt, hogy az Ausztriáról megjelent külföldi cikkek kétharmad része az ország kulturális teljesítményével foglalkozik: a kis ország intellektuálisan gyakran fölényben van a nagy országokkal szemben, s ebben a tekin74 Külügyi Szemle
