Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Kiss J. László: A birodalomtól az integrált kisállamig. A „német nemzettől" az „osztrák nemzetig" az Európai Unióban
A birodalomtól az integrált kisállamig nökség nem biztosította a teljes tolmácsolást németről más EU-nyelvekre és viszont. A jegyzőkönyvek alapos tanulmányozása jól mutatja, hogy Finnország eltért ezeknek az üléseknek a nyelvi rendjétől, s Ausztria és Németország a status quo megőrzéséhez ragaszkodott. A vita végül is hamar megoldódott, és az informális ülések nagy többségét már nyelvi problémák nélkül rendezték meg. Ausztriának a német egyesülést követően inkább azzal a veszéllyel kellett szembenéznie, hogy számos tagállam - közöttük Franciaország - félelme növekszik amiatt, hogy „túlzottan sok német lesz" az EU-ban, s ez az osztrák csatlakozási folyamatot lassíthatja. Ez a vélekedés különösen 1991 nyarán erősödött meg, amikor Ausztria Németországgal együtt rokonszenvezett a horvá- toknak és szlovénoknak a független államiság létrehozására irányuló törekvéseivel. A német egyesülés, a közép- és kelet-európai forradalmak, majd a délszláv válság, Bécsnek az EU felé vezető útja stb. a német-osztrák kétoldalú kapcsolatoknak egyre több multilaterális tartalmat kölcsönöztek. Már 1989 előtt nyilvánvalóak voltak Bécs azon kezdeményezései, amelyek a közép-európai szubregionális geopolitikai kísérletekben újszerű törekvéseknek nyitottak utat.31 Az osztrák jószomszédi politika kétoldalú dimenziói mellett a regionális törekvések nemcsak állami, hanem nem állami szinten is láthatóvá váltak. Az Alpok Munkaközösség (ARGE Alp) mintájára 1978-ban megalakult az Alpok-Adria Munkaközösség (ARGE Alpen-Adria), amelynek létrejöttében nem csupán az akkor demokratikusnak tekintett államok, hanem Szlovénia és Horvátország, tehát a kommunista Jugoszlávia tagköztársaságai is részt vettek. Sőt, ehhez az együttműködéshez 1988-ban két magyar megye is csatlakozhatott. Róma a német egyesüléssel szembeni ellensúly építéséhez Bécs biztonsági és geopolitikai érdekei alapján csatlakozott. 1989-ben olasz kezdeményezésre jött létre négy állam: Olaszország, Ausztria, Jugoszlávia és Magyarország konzultatív együttműködése a Quadrangolare, azaz a négyoldalú együttműködés, majd 1990-ben, Csehszlovákia csatlakozásával az öttagúvá bővült Pentagonale, Lengyelország csatlakozásával és Jugoszlávia széthullását követően Közép-európai Kezdeményezés (CEI) néven.32 Az együttműködés többféle szándék közvetítője volt. Közöttük nyilvánvaló volt az olasz külpolitika azon törekvése, hogy a két német állam egyesülésével felgyorsult integrációs folyamatot a közép-európai szubregionális együttműködésnek azzal az új formájával ellensúlyozza, amelynek tagjai között Ausztria, Magyarország, Csehszlovákia és Jugoszlávia is helyet kapott. A Pentagonale ugyan nem tudta megakadályozni Jugoszlávia széthullását, ám Olaszország, Ausztria és az újonnan függetlenné vált posztkommunista államok regionális együttműködésbe történő bevonása az európai stabilitás erősítését jelentette. Ausztriában úgy gondolták, hogy a Pentagonale hasznos szubregionális keretnek bizonyulhat egy ambiciózusabb jószomszédi politika számára, különösen a hidegháborút követően, amikor Ausztria kelet-nyugati jószolgálati és közvetítői tevékenysége elveszítette korábbi súlyát.33 Már az 1980-as évek közepén az osztrák kezdeményezéseknek a részét képezték azok a javaslatok is, amelyek a német 2003. nyár 71
