Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 2. szám - EURÓPA - Kiss J. László: A birodalomtól az integrált kisállamig. A „német nemzettől" az „osztrák nemzetig" az Európai Unióban
A birodalomtól az integrált kisállamig A németektől való elhatárolódással megkerülhetővé vált a kritikai szembenézés a múlttal, ám ennek jelentős erkölcsi deficit kialakulása lett a következménye. Nem véletlenül terjedt el Németországban az a vélemény, hogy Ausztria 1945 után „kilopódzott" a közös történelemből, és ezzel a felelősség következményeinek a vállalásából.19 Csak 1986-ban, a Waldheim-vitával rendült meg Ausztriának mint a harmadik birodalom „első áldozatának" a mítosza. Franz Vranitzky szociáldemokrata kancellár 1991-es parlamenti nyilatkozatában arra mutatott rá, hogy Ausztriának be kell vallania történelmének másik oldalát is, azaz részleges felelősséget kell vállalnia azokért a szenvedésekért, amelyeket ugyan nem államként, hanem a Reich polgáraiként, de elkövettek más emberek és népek ellen.20 A második világháborút követően a „nemzeti kérdés" tekintetében jelentős különbségek voltak megfigyelhetőek a megszálló hatalmak által engedélyezett három párt - a Néppárt (ÖVP), a szociáldemokrata párt (SPÖ) és a kommunista párt (KPO) - felfogása között. A Néppárt hatékony lépéseket követelt az „osztrák nemzet építése" érdekében. Már a Második Köztársaság első napjaiban elutasította az anschluss eszméjét, és az osztrák „hazafiak" pártjának nyilvánította magát, támogatva az „osztrák nemzet" létrehozását. 1952. évi programjának a „Mindent Ausztriáért" címet adta, és a „szabad, független és megvalósítható Ausztria" gondolatát állította előtérbe. A pánger- mán erők visszatérésétől tartva a Néppárt az osztrák nemzetről szóló kijelentését a „hazafiasabb" változat irányában módosította. A kommunista párt magát „osztrák-nemzetinek" nyilvánította, míg a szocialistáknak ebben a kérdésben ekkor még nem volt világos álláspontja. Első pártprogramjaikban a szocialisták inkább kommentárokra szorítkoztak, hangsúlyozva, hogy a kollektív bűn alapján a nácik bűntetteiért nem szabad az egész német népet megbélyegezni. Ez a magatartás különösen 1955 után volt jellemző, amikor a német nemzeti érdekek kérdése újra felmerülhetett. Az 1959. évi Schiller-ünnepségek alkalmával a nemzeti ifjúsági szervezet mintegy 3000 tagja a bécsi városházától a Heldenplatzra masírozott, ahol Hitler 1938 márciusában, az anschluss alkalmából a tömeghez beszélt. 1961. december 23-án a Die Presse című tekintélyes lap kénytelen volt elítélni a „Turnerbund", az osztrák gimnazisták társaságának nyilatkozatát. Ebben arról írtak, hogy a Turnerbund a „német Volkstum"-hoz fűződő lojalitásán túl arra is törekszik, hogy az ifjúságot az osztrák haza szeretetére nevelje.21 Ebben az időben kezdődtek a náci megsemmisítő táborok osztrák tagjainak a bírósági tárgyalásai, amelyek számos esetben látványos bírósági felmentésekkel végződtek, s ez sok esetben társadalmi támogatással is találkozott.22 Közvetlenül a háború után a Néppárt és az Osztrák Kommunista Párt már igazán „osztrák" pártnak számított, s csak jóval később, 1957-től kezdődően voltak az SPO-n belül is felfedezhetőek a nemzeti tudat megnyilatkozásainak első jelei. Eddig az időpontig a szociáldemokrata politikusok nem foglaltak állást az osztrák „nemzet" kérdésében, és tartózkodtak minden olyan utalástól is, amely az Ausztria és Németország közötti különleges kapcsolatokra vonatkozott volna. Ebben az évben Felix Butschek 2003. nyár 65
