Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2003 (2. évfolyam)
2003 / 1. szám - KÖZEL-KELET - Gazdik Gyula: Az izraeli pártrendszer fejlődésének főbb jellemzői
Az izraeli pártrendszer fejlődésének főbb jellemzői lám létrejöttének vallási jelentőséget nem tulajdonító harédi pártok nem rendelkeznek számottevőbb telepesbázissal, s a rendezési folyamatról eltérő nézeteket képviselnek. Az Agudát Jiszraél a megszállt területek jövőjével kapcsolatos korábbi pragmatiku- sabb megközelítését a nyolcvanas években egy jóval merevebb állásponttal váltotta fel, s kategorikusan ellenezte a területek visszaadását. Jelenleg a Jahadut Hátorá az oslói folyamatot, s ennek egyik fő célját, egy palesztin állam létrehozását élesen ellenzi. Az ázsiai, észak-afrikai területekről az 1948 utáni bevándorló hullámmal érkező, az európaihoz képest más kulturális háttérrel rendelkező vallásos zsidók számára a fő kapcsolódási lehetőséget az askenázi többségű ortodox, ultraortodox szerveződésekhez való csatlakozás jelentette. Mivel többnyire szegény családokról volt szó, a gyerekeiket többnyire az állami oktatás keretében működtetett vallási iskolákba tudták küldeni. A szefárd zsidók saját intézményeket sokáig nem is hoztak létre. Körükben a hetvenes években megindult politikai öntudatra ébredés a vallásos pártok megjelenését is maga után vonta. Ezek főkéivt az askenázi többségű tömörülésekből kiváló csoportok voltak. Ide tartozott a nyolcvanas évek elején a mindössze egy választási ciklust megélt Tárni, s a Szefárd Tóra Őrzők Pártja (Sasz), mely 1983-ban Jeruzsálemben jött létre. A keleti zsidókkal szemben érvényesülő diszkrimináció elleni tiltakozás jegyében született tömörülés életében az igazi fordulópont 1988-ban következett be, amikor a korábbi szefárd főrabbi, Ovádia Joszéf lett a szellemi s Arje Deri a politikai irányítója. Ettől kezdve a Sasz egyre inkább a politika felé fordult, de ennek során következetesen fenntartotta azt az alapállását, hogy az ország szellemi, társadalmi megújulásának a Tóra, illetve a szefárd vallástörvények figyelembevételével kell megtörténnie. A párt a propagandájában hangsúlyozta, hogy nemcsak a Mápái, hanem az egész askenázi cionista mozgalom felelős a szefárdim alárendelt helyzetbe kerülésért, azért, hogy a „haladás" és a „modernizáció" nevében megpróbálták őket elszakítani a korábbi generációk tradícióitól.21 A jelentős oktatási, kulturális, szociális intézményi hátteret kialakító csoportosulás ki nem mond ottan is szefárd dominanciát szeretne megteremteni a politikai életben. A bel- és külpolitikai állásfoglalásokat hosszú időn át a pragmatizmus diktálta. A Sasz már működésének kezdetén nagy feltűnést keltett azzal, hogy az ultraortodox pártok addigi gyakorlatával szakítva miniszteri tisztséget fogadott el az 1984-ben megalakult nemzeti egységkormányban. A pragmatizmus jutott kifejezésre abban is, hogy a csoportosulás vezetői óvatosan lavíroztak a két legbefolyásosabb tömörülés, a Munkapárt és a Likud között. A Sasz nem támogatta a megszállt területeken lévő települések bővítését, ugyanakkor nem is szorgalmazta a települések felszámolását. A békefolyamattal kapcsolatban a párt számára a fő mérce a biztonság, úgy vélték, ha az oslói folyamat hosszabb távon garantálja a zsidók biztonságát, akkor érdemes jelentősebb kompromisszumokba is belemenni, ha nem, akkor a rendezési erőfeszítéseket abba kell hagyni. Az 1999-es választásokon az addigi legnagyobb sikerét elérő, fontos kormánypozíciókat szerző párt népszerűségének növekedése a korrupciós ügyek, a Sasz szellemi vezetőjének 2000 augusztusában 2002. tavasz 77
