Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)

2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Nagy Péter: Virtuális diplomácia - mítosz vagy valóság?

Nagy Péter Los Angeles, Tokió) mint globálisan érdekelt „városállamok" foglalják el az államok he­lyét 2100-ra, a világ ügyeinek legfőbb intézőiként.62 Bár a bilaterális államközi diplomácia változatlanul a nemzetközi rendszer lényeges strukturális vonása marad, azonban kiegészül olyan más formákkal, amelyekben az állami és nem állami szereplők egyaránt részt vesznek. Ahhoz, hogy ezek a formák kikristályosodhassanak, még számos kérdést tisztázni kell, többek között a követke­zőket: hogyan lépnek fel a nem állami szereplők a nemzetközi színtéren; hogyan vesznek részt az államok és a nem állami szereplők a diplomácia komplex multilaterális, illetve polilaterális rendszerében.63 A nem állami szereplőknek nincs olyan intézményesült és professzionalizálódott dip­lomáciai apparátusa, mint amilyet az államok évszázadok során hoztak létre, de mindegyikük rendelkezik azzal a képességgel és legalább valamiféle alapvető technoló­giával, hogy hatékonyan kommunikálják a saját érdekeiket, és csatarendbe állítsák erőforrásaikat a tárgyalások kimenetelének, a problémák megoldásának a befolyásolására. Speciális konzultatív státussal rendelkeznek a regionális és globális kormányközi szervezetekben, ami lehető­vé teszi számukra, hogy ez utóbbiak döntéshozatalát saját szakértői információikkal tá­mogassák, az IKT fejlődése ugyanis megtörte a kormányoknak a nagy tömegű politikai, gazdasági és más információk gyűjtésében és kezelésében, valamint az azok alapján le­vont következtetésekben élvezett monopóliumát.64 NGO-k ezrei vesznek részt közvetle­nül az ENSZ számos szakosított szervezetének munkájában, megosztják információikat, és javaslatokat terjeszthetnek elő olyan kormányzati, kormányközi és nem kormányzati hálózatok részeként (csomópontjaként), melyek célja a globális problémák megoldásában való aktív részvétel.65 Az, hogy valójában ki dönti el a konkrét problémák megoldását, tulajdon­képpen ügyről ügyre változik. így például, számos transznacionális tudományos közösség együttes érdeme, hogy a környezetvédelem kérdései egyáltalán a globális napirendre ke­rülhettek. Az episztemikus közösségek66 technikai szakértelmükkel járultak hozzá pél­dául 1992-ben az ENSZ környezetvédelmi és fejlődési konferenciájának sikeréhez a Föld­csúcson Rio de Janeiróban.67 Egy igen jól ismert és nagyra becsült NGO, az International Councü of Scientific Unions (ICSU) - amely a tudományos akadémiákat és nemzeti kuta­tóintézeteket tömöríti a fizikai tudományok területén több mint hatvan országban - olyan bizottságokat működtet az óceán, a sarkvidék, az űr és a víz problémáinak kutatásában, valamint a fejlődő országok tudománya és technológiája terén, melyek mindegyike poli­tikailag érzékeny témákat érint.68 A kiotói jegyzőkönyv alapjául szolgáló tudományos konszenzust a természet- és a társadalomtudomány tudósai dolgozták ki az Intergovern­mental Panel on Climate Change (IPCC) keretében, akik egyetlen kormánynak sem tar­toztak közvetlen felelősséggel és elszámoltathatósággal. A klímaváltozással kapcsolatos hatékony akciókat ellenző kormányok azonban semmiféle módon nem reménykedhettek abban, hogy az IPCC által kidolgozott tudományos vezérelveket újra lehet tárgyalni, hi­szen azokat tudósok dolgozták ki, következésképpen, szakmaüag kifogástalanok vol­92 Külügyi Szemle

Next

/
Oldalképek
Tartalom