Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Gazdag Levente: Heiner Timmermann (szerk.): Eine Verfassung für die Europäische Union
Heiner Timmermann: Eine Verfassung für die Europaeische Union málhatja, helyébe lépve a korábbi, szakrális jellegű legitimációnak. A szerkesztő Timmermann pedig Európa földrajzi fekvéséből kiindulva úgy véli, hogy a történelmi tapasztalatok alapján Európa céljai csak a béke, demokrácia és szabadság lehetnek, mindezek megvalósítása pedig legmegfelelőbben egy európai szintű alkotmány útján történhet. Torsten Stein szerint a válasz egyértelmű: már az alkotmány definíciójánál kiderül, hogy az EU-nak valójában nem is lehet alkotmánya, lévén az alkotmány államjogi és nem nemzetközi jogi fogalom. Az unió pedig, akárhogy nézzük is, nemzetközi szervezet, nem pedig állam. Az EU-nak nincsen sem területe, sem népessége, sem egységes és hatékony végrehajtó hatalma. Látható tehát, hogy a hagyományos államjogi alkotmányfogalom nincs tekintettel az európai integráció fejleményeire. Az alkotmányvita fő motívumának az a törekvés látszik, hogy a már elért eredményektől való visszalépést (pl. a közösségi jog elsőbbsége és közvetlen hatálya vagy a közösségi bíráskodás) megakadályozzák. Steinnel homlokegyenest ellenkező állásponton van Jo Leinen, aki az alkotmányvita felerősödését az EU intézményrendszerének reformjával kapcsolatos vitákkal és a bővítés problémáival látja párhuzamosnak. Az európai alkotmány ellenzői szerint az uniónak már van alkotmánya - a szerződések. Ezzel Leinen szerint az a probléma, hogy a szerződéseket kormányok fogadták el zárt ajtók mögött, a polgárok részvétele nélkül. Másrészt, roppant bonyolult jogi dokumentumokról van szó, amelyeknek közérthetősége és átláthatósága legalábbis kérdéses. A szükséges átláthatóságot csak egy alkotmánydokumentum biztosíthatja a polgárok számára. Az is felmerül, hogy ha az unió hosszú éveken át a saját alkotmányával foglalkozik, nem tud más fontos problémáival (pl. munkanélküliség, bővítés, fogyasztóvédelem stb.) törődni. Ezek a problémák azonban csak akkor oldhatók meg, ha az uniót gyökeresen megreformálják. A hatékonyság hiányát okozzák az egyhangú szavazással eldöntendő kérdések, amelyek a polgárok számára átláthatatlanná teszik a döntéshozatalt a zárt ajtók mögötti tanácskozásokkal és az intézményenként is eltérő döntéshozatali mechanizmusokkal. Komoly és egyre jelentősebb probléma a közösségi legitimáció hiánya, a demokráciadeficit. A nemrég elfogadott emberi és polgári jogi charta ugyanis nem bír kötelező erővel. Szükséges az unió és a tagállamok közötti kompetenciák egyértelmű elhatárolása, a szubszidiaritás elve a mostani formájában túlontúl általános. Ugyanígy rendezni kell az egyes EU-intézmények kapcsolatát is. A kérdés most már csak az: miért van mindehhez alkotmányra szüksége az EU-nak. Leinen szerint azért, mert szükség van egy, a polgárok számára átlátható és érthető alapdokumentumra. A hatályos közösségi elsődleges joganyag rettentően komplikált. Az unió meglevő alapvető szabályait össze kell foglalni és ki kell egészíteni. Ebbe az alapdokumentumba fel kell venni az unió értékeit összefoglaló alapelveket, egy emberi és polgári jogi katalógust, rendelkezni kell benne az unió intézményrendszerérői, el kell határolni a kompetenciákat az unió és a tagállamok, ill. az EU egyes intézményeinek viszonylatában. 2002. tél 181
