Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Erdei Annamária: Henry A. Kissinger: Diplomácia; Korszakváltás az amerikai külpolitikában? A 21. századi Amerika diplomáciai kérdései; Walter Isaacson: Kissinger - életrajz
Könyvekről hasonló indokai vannak Oroszországnak, Pakisztánéhoz pedig Izraelnek. Kissinger szerint különbséget kell tenni a nukleáris programot folytató országok között, hiszen nem mindegyik jelent veszélyt az amerikai érdekekre vagy a világbékére. Indiának és az Egyesült Államoknak közös érdeke az iszlám térhódításának visszafogása. A Közel-Kelet esetében sem kíméli a Clinton-adminisztrációt Kissinger: „a Clinton- kormányzat utolsó évében a helyzet megoldására tett kísérlet majdhogynem kezelhetetlenné tette az egyébként sem könnyű helyzetet."166 A békefolyamat 2000. évi megtorpanását abban látja, hogy Arafat megrettent a megegyezés véglegességétől, és tartott attól, hogy hívei többségének nem fog tetszeni a megállapodás, és emiatt ellene fordulnak. Kissinger hozzáteszi, hogy az Ehud Barak által felkínált megállapodás példa nélküli és elképzelhetetlen lett volna bármelyik korábbi izraeli miniszterelnök számára - pedig ő Ben-Gurion óta mindegyiket ismeri.167 Az oslói békefolyamat kezdetét jelentő megállapodás egy sajátos konstelláció eredménye volt; Izrael túl erős ahhoz, hogy legyőzzék, a PFSZ-t tül sok állam támogatja ahhoz, hogy ignorálni lehetne, az arab országok egyike sem elég erős ahhoz, hogy ha Izraelt megtámadja, kitartson addig, amíg megjön a felmentő sereg, Izrael pedig túlságosan függ az amerikai jóindulattól. Az oslói egyezmény azért jöhetett létre, mert minden kardinális fontosságú kérdést megoldás nélkül hagyott. Ami pedig a 2000-es II. Camp David-i csúcsot illeti, Clintonnak és Baraknak az igen szűk határidők alkalmazását rója fel. Az amerikai elnök és az izraeli miniszterelnök arra alapozta az igen szűk határidő tarthatóságát, hogy az arab-izraeli konfliktus története során még izraeli miniszterelnök soha nem adott üyen kedvező ajánlatot a palesztinoknak. A menekültek és Jeruzsálem kérdésében azonban Barak sem tudott engedni, és ez volt az - valamint a megállapodás véglegessége -, ami miatt Arafat nemet mondott végül. A szent helyekhez való izraeli ragaszkodás.Kissinger szerint értelmetlenné tette Clinton szaúdiakhoz intézett közvetítői felkérését. Clinton sietsége, hogy még elnöksége alatt tető alá hozza az egyezményt még jobban megerősítette Arafatot abban a hitében, hogy az időhúzással további engedményeket csikarhat ki. Az Egyesült Államok első ízben Kissinger külügyminisztersége idején vállalt közvetítő szerepet, ezt Kissinger áttörésként értelmezi - és valóban, a szovjeteket majd oroszokat kizáró közvetítői szerep azóta is az amerikai külpolitika szerves része.168 Az oslói tárgyalásokat norvég hivatalnokok vezényelték - amerikai elvek mentén. Jelen pillanatban Kissinger szerint a felek nem készek még a végső megállapodásra. Célként szerinte nem a végső békét kell kitűzni, hanem a békés együttélést. Ez olyasfajta egyezmény keretein belül képzeli el, mint az 1975-ös második sínai megegyezés - addig van érvényben, amíg egy újabb hatályon kívül nem helyezi. Az önálló palesztin állam megalapítása szerinte csupán idő kérdése. Úgy véli, az 1967-es határok nem képezhetik alapját a megegyezésnek, mert azok összeegyeztethetetlenek Izrael biztonságával. Az európaiak nem pártatlanok (inkább arabpártiak) így alkalmatlanok a közvetítésre, szögezi le Kissinger.169 166 Külügyi Szemle
