Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Erdei Annamária: Henry A. Kissinger: Diplomácia; Korszakváltás az amerikai külpolitikában? A 21. századi Amerika diplomáciai kérdései; Walter Isaacson: Kissinger - életrajz
Kissinger-életrajz, diplomácia és az amerikai külpolitika A Perzsa (Arab)-öbölre nem érvényesek a wilsoni elvek. Kissinger pragmatizmusa ezen a területen is érvényesül; amennyiben Irak nem tartja be a nemzetközi rend játék- szabályait, azonnali ellencsapásra van szükség. Törökország belső felépítésének és kisebbségekkel való bánásmódjának megítélésekor figyelembe kell venni, hogy létfontosságú szövetséges. Kissinger a diplomácia (azaz a tárgyalások) és a katonai erő párhuzamos alkalmazása mellett foglal állást. Az Egyesült Államok „hagyományosan mindig is úgy gondolta, hogy a katonai erő alkalmazása, valamint a hatalom két, egymástól különálló és egymást követő fázis, háborúit a feltétel nélküli megadásig folytatta, ami szükségtelenné tette bárminemű kapcsolat kialakítását az erő és a diplomácia között, vagy pedig úgy tett. Mintha a katonai tényező a győzelem után érvényét veszítené, és a diplomaták holmi stratégiai vákuumban vennék át az irányítást".170 Erre példaként említhető az öbölháború, ahol „a háborús célokat túlságosan szűkén, a törvények túl szigorú betartásával határozták meg".171 Kissinger szerint a legjobb megoldás az elit alakulatok megsemmisítése lett volna, ugyanis ezek képezi azóta is Szaddám Húszéin uralmának alapját. Ebben az esetben Kissinger szerint az iraki hadsereg eltávolította volna a diktátort. A háborút Kissinger szerint túlságosan hamar zárták le. Miután Szaddám nem tartotta be a háborút lezáró előírásokat, Kissinger szerint azonnal kellett volna lépni, nem csak 1998-ban. Azóta gyakorlatilag az USA beletörődött az ENSZ ellenőrzési rendszerének összeomlásába. Az olaj élelemért program nem érte el célját, Szaddám még erősebb belső pozícióba került.172 A kihívásokra való lassú és vonakodó amerikai válaszadást Vietnam örökségének tudja be. A tehetetlenség ismét Amerika szavahihetőségét vonja kétségbe. A belső ellenállás támogatása célravezető lehet, de csak abban az esetben, ha az USA nem vonakodik katonai támogatást nyújtani, amennyiben arra van szükség, és vigyáz arra, hogy a környező országok érdekei ne sérüljenek. Irak ne legyen se túl erős, se túl gyenge. Iránnal több problémája van az Egyesült Államoknak; terrorista szervezeteket támogat (mint amilyen a palesztin Hezbollah, a Hamasz vagy az Iszlám Dzsihád), nukleáris fegyvereket fejleszt. Jelen pillanatban befektetésstop van érvényben Irán területén az amerikai cégek számára - ezzel Kissinger nem ért egyet. Azon államok esetében, amelyek ellen amerikai szankciók vannak érvényben, mindig felmerül az a kérdés, hogy az európai szövetségesekre is vonatkoznak-e ezek a tilalmak. Afrikával kapcsolatban megjegyzi „Afrika nyomasztja az amerikaiak lelkiismeretét".173 A problémák leírásán és azon túl, hogy megállapítja, a nemzetközi rendszer egyik meghatározó szereplőjének sem fűződik igazán érdekeltsége ehhez a kontinenshez, nem tesz hozzá semmi újat a kérdéskörhöz. Nem érdemes és lehetséges a nyugati típusú liberális demokráciát ráerőltetni ezekre a népekre (Dél-Afrikát kivételként kezeli), mondja. Afrikában nem lehet a humanitárius beavatkozás normáinak megfelelően viselkedni. Ha az amerikai lelkiismeret (azaz belpolitikai okok) miatt a népirtás már nem elviselhető, korlátozott nemzetközi (közte amerikai) katonai beavatkozásra van 2002. tél 167
