Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Erdei Annamária: Henry A. Kissinger: Diplomácia; Korszakváltás az amerikai külpolitikában? A 21. századi Amerika diplomáciai kérdései; Walter Isaacson: Kissinger - életrajz
Könyvekről sült Államok számára, és új politika meghirdetését helyezte kilátásba Kína és Szovjetunió irányába.44 Ebben a beszédben jelenik meg először a Kína-Szovjetunió-USA háromszög. Rockefeller Kissinger tanácsára hat hónapos fokozatos kivonulást javasolt. Kissinger néhány hónappal később, amikor nemzetbiztonsági tanácsadó lett Nixon mellett, már nem ezt az álláspontot képviselte. Miután Nixon nyerte meg az elnökjelöltségért folyó harcot, Kissinger nyilvánosan is lesújtóan nyilatkozott róla és barátaival közölte „Ez az ember nem alkalmas elnöknek."45 Nyilatkozatai ellenére 1968 őszén a „kulisszák mögött" Nixon stábjának rendszeresen beszámolt a titkos párizsi tárgyalások állásáról. Végül azzal a „jelszóval" lett a Nixon-stáb tagja, hogy erkölcsi kötelessége a kormányzati munkán belülről javítani. Nixon és Kissinger először 1967-ben találkoztak egy karácsonyi koktélpartin. Henry Cabot Lodge, Nixon 1960-as alelnökje- löltje (volt saigoni nagykövet) kitartóan támogatta Kissinger nemzetbiztonsági tanácsadóvá való kinevezését. Miután Nixon úgy határozott, hogy a Fehér Házból kívánja alakítani a külpolitikát, ez még a külügyminiszterénél is befolyásosabb posztot jelentett. Kissingernek továbbra sem volt túl jó véleménye az elnökről46, ezt azonban gondosan titokban tartotta a nyilvánosság előtt (Isaacson azonban többször utal erre).47 A nemzetbiztonsági tanácsadói poszt miatt le kellett mondania a harvardi katedrájáról és a Rockefeller-stábban való munkáról is. Kissinger és Nixon személyiségjegyeinek leírására Isaacson hosszú oldalakat szentel.48 (Nixon iszákosságának ecsetelésére többször is kitér).49 Mindketten utálták a bürokráciát, amely szerintük lelassítja a döntéshozást és a hatékonyság rovására megy. Éppen ezért mindent elkövettek a titkos (még a külügyminisztérium és ahol lehetett, a Pentagon elől is eltitkolt), rövidített tárgyalócsatornák létrehozataláért, a bürokrácia kikerüléséért. A hatékonyság növelése mellett nyilvánvalóan ennek presztízs- és hatalomnövelő szerepe is volt. William P. Rogers külügyminiszter és Kissinger között a feszültség hamarosan tapinthatóvá vált. Az elnök szinte csak a Közel-Keletet hagyta meg Rogers irányítása alatt, mondván „azt mégsem bízza egy zsidóra". Sem Nixon, sem Kissinger nem riadt attól vissza, hogy hazudjon, amikor „arra van szükség".50 A bürokrácia ellenőrzése és a kiszivárogtatások megelőzése végett hamarosan (már 1969 májusában) Kissinger nyomására elkezdődött a munkatársak lehallgatása, és körülbelül két évig folytatódott. 1973-ban pattant ki ebből a botrány. Kissinger saját magát is „lehallgattatta". A belső anyagokból igen gyakran több példány készült, és az archívumba olyan példány került, amely nem azonos a felhasználttal. Éppen ezért Isaacson bevallása szerint sokszor igen nehéz kideríteni, hogy mi is történt valójában.51 Az életrajzíró szerint a döntések központosítása és a bürokrácia mellőzése olyan méreteket öltött, ami (legalábbis bizonyos esetekben) a szovjet rendszerben jelenlévő hasonló hajlamokat is meghaladta. „...Szemjonov [a szovjet tárgyalóbizottság vezetője] előnyt élvezett Smith-szel [amerikai diplomata] szemben; a bizánci típusú rendszerben dolgozó amerikai kollegájától eltérően ő tudta, hogy elvtársai mit csinálnak Washingtonban."02 144 Külügyi Szemle
