Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Erdei Annamária: Henry A. Kissinger: Diplomácia; Korszakváltás az amerikai külpolitikában? A 21. századi Amerika diplomáciai kérdései; Walter Isaacson: Kissinger - életrajz
Könyvekről 1957-ben Kissinger elfogadta a felajánlott négyéves előadói státust a Harvardon, valamint a Nemzetközi Ügyek Központjának igazgatóhelyettesi posztját. Az előadói státus „némileg homályos volt, és nem járt hozzá véglegesítés".27 Ezenfelül, mint később kiderült, nem jött ki felettesével, az igazgatóval, Robert Bowie-val sem. Az állandó, gyakorlatilag teljes élettartamra szóló professzori állásért kiélezett harcok folytak a Harvardon, főként a Kormányzattan Tanszéken. A lehetséges jelöltek között voltak Kissinger mellett például Zbigniew Brzezinski (az örök rivális), Samuel R Huntington, Stanley Hoffmann. Itt írja Isaacson, hogy „Kissinger tudományos munkáját, habár lenyűgöző volt, származékosnak tartották, s nem kiterjedt, elsődleges kutatásra támaszkodott. [...] Kissingerről is azt tartották, hogy túlságosan elvarázsolta Washington, ahelyett, hogy a visszavonult egyetemi életet választotta volna."28 Végül a dékán, McGeorge Bundy manőverezéseképpen Kissinger helyettes professzori rangot és egy fél állást kapott 1959- ben, és három évvel később megkapta a teljes professzori státust. 1958-tól a Harvard Védelmi Tanulmányok Programjának irányítója, doktoranduszoknak tartott szemináriumot Nyugat-Európáról. Mindkét esetben azt a módszert alkalmazta, hogy neves potenciális támogatókat hívott meg előadni. Már ekkor előjött az, hogy „ellenségei jobban lenyűgözték, mint barátai"29 - amennyiben felértek az ő szellemi képességeihez. 1959-ben született első gyermeke, Elizabeth, majd rá két évre David. Kissinger barátai elmondása szerint „úgy kezelte Annt (a feleségét), mint egy háziasszonyt (hausfrau) és sohasem figyelt arra, amit Ann mondani akart az asztalnál."30 1962-ben a házaspár elvált. Kissinger az ötvenes évek végétől kezdve tagja volt a Harvard - MIT Fegyverzet- ellenőrzési Csoportnak. Ebben az időben egy sor, Eisenhowert enyhén kritizáló cikket jelentetett meg a Foreign Affairsben. Ezekben az ekkor aktuális európai rakétaprogram mellett érvelt. 1961-ben megjelenik harmadik könyve a Választás szükségessége (Necessity for Choice).31 Ebben a korlátozott nukleáris háborút támogató korábbi felfogásával szemben ez ellen érvel, mondván, nem igazán lehet kihúzni a katonaságból, hogy mit is értenek korlátozott nukleáris háborún. Kissingernek a könyv a Nemzetközi Kapcsolatok Tanácsának igazgatóhelyettesi posztjába került.32 1968-ban megjelent az eredetileg a disszertációja részeként megírni kívánt, ám végül csak tizenhárom évvel később megszületett, Bismarckról szóló dolgozata.33 Ennek a tanulmánynak és disszertációjának „nyomait" fedezhetjük fel a Diplomáciában is.34 Kissinger és Bismarck, valamint Kissinger és Metternich között a reálpolitika, a tisztán a nemzeti érdekeken alapuló külpolitikai alapelvek követése miatt sokszor vonnak párhuzamot. Tény, hogy Kissinger konzervatív és bár elismeri, hogy az Egyesült Államok olyan ország, amely nem hagyhatja figyelmen kívül születésének körülményeit és az ebből eredő elhivatottságot, ami rendkívüli és meghatározó módon kihat a külpolitikájára is, igazából a külpolitikát csak abban az esetben tartja összeegyeztethetőnek az idealizmussal, amennyiben legalábbis nem sérülnek az alapvető nemzeti érdekek. Kissinger effajta gondolkodásmódjának nyilvánvalóan köze 142 Külügyi Szemle
