Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Boros Ferenc: A magyar és a szlovák nemzetpolitikai stratégia ütközése és következményei (Rudolf Chmel írásai)
Könyvekről rációjáról szól, ami nem kívánatos hatásokat vált ki. A területi és politikai hovatartozást, ami egy állam és nemzet lényege, kibővíti a nemzetek közösségének kategóriájával, amely meghaladja a hagyományos nemzetállami koncepciót, amely pedig és főleg Közép-Európában erőteljesen él és valóság. Az a tény, hogy Magyarország NATO-tag lett, teljesen új tárgyalási pozíciót teremtett az Orbán-kormány számára, amit az teljes mértékben kihasznált. Emellett utal Ta- bajdi Csaba 2001. áprilisi parlamenti nyilatkozatára is, aki emlékeztetett arra, hogy „a magyar kisebbségi szervezetek nélkül és anélkül, hogy Magyarország szomszédai a kisebbségi kérdést megnyugtatóan megoldják, ezeknek az országoknak nincs esélyük az integrációra". Ez azt jelenti, hogy a magyar politika előnyös geopolitikai helyzetét perspektívában is ki kívánja használni a kisebbségek védelmének érdekében, ill. a kisebbségi politikában. R. Chmel véleményt mond azzal kapcsolatban, hogy a szlovák politika és társadalom hogyan fogadta ezt a magyar nemzetpolitikai „expanziót". Az Antall-kormány idején tett magyar politikusi megnyilatkozásokból Meciar Dél-Szlovákia elvesztésének elméletét hirdette meg. A komáromi nagygyűlés dokumentumai kapcsán és a magyarmagyar csúcs hatására szinte háborús hisztéria keletkezett egyes szlovák politikai körökben. Chmel megállapítja ugyanakkor, hogy a szlovák reagálások elsősorban érzelmi alapokon nyugodtak, régi traumákra épültek és nem megalapozott nézetekre, érvekre. Az autonómia réme az 1938. évi szlovákiai tapasztalatokra épült. Ami a jövőt illeti, R. Chmel két dologra utal: az egyik, amiről már lemaradtunk, egy elmúlt „sorsdöntő történelmi mulasztás": a skandináv példa megragadásának elmulasztása a V3-ak születésének időszakában. A második megoldási lehetőség, amelyre hivatkozik, illetve felvet, a Várady-féle tanulmány konzekvenciája. Várady - aki vajdasági jogi szakértő - szerint az autonómia nincs ellentmondásban az állami szuverenitással és állami érdekekkel, ellenkezőleg: összhangban van a lojalitással. Ehhez az szükséges, hogy a kisebbség tudomásul veszi, hogy ők egy másik állam polgárai, az adott ország pedig nem törekszik asszimilálásukra, ill. felszámolásukra. Ez azt jelenti, hogy a többségi nemzet, illetve kormány olyan feltételeket teremt számára, amikor az otthon érzi magát, nem szenved sorozatosan sérelmeket, nem érzi azt, hogy a többségi nemzet a kiszorítására vagy az asszimilálására törekszik. A Várady-féle instrukció Szlovákiára alkalmazva Chmel szerint úgy hangzik, hogy a magyaroknak tudomásul kell venni, hogy végleg szlovák állampolgárok maradnak. A szlovák többségi nemzetnek is ezt tudomásul kell venni, és azt is, hogy azok nem betelepültek, hanem itt élnek ősidők óta, s a többségi nemzettel együtt fognak élni. Ha nincs ok arra, hogy innen elmenjenek vagy asszimilálódjanak, akkor nincs ok arra sem, hogy bármilyen formában megfogalmazott autonómiát vagy a lojalitást megkérdőjelezzék. Akkor nyilvánvalóan egyes magyar koncepciók, amelyeknek a kisebbségi probléma tekintetében a státustörvény jelenti a csúcsot, érthetőbbé válnak. U8 Külügyi Szemle
