Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Boros Ferenc: A magyar és a szlovák nemzetpolitikai stratégia ütközése és következményei (Rudolf Chmel írásai)
Gondolatok Rudolf Chmel írásai kapcsán A XXI. században R. Chmel szerint az lesz a fontos, hogyan tudnak a nemzetiségek egy államban koegzisztenciálisan együtt élni, hogyan valósul meg ez a lehetőség a gyakorlatban. Mindez azon múlik, hogy megváltozik-e a gondolkodás jellege a régióban.6 A fentiek is mutatják, hogy a szerző a tanulmányában a magyar nemzetpolitikai stratégiára koncentrál, nem vizsgálja kialakulásának és fejlődésének adott szomszéd- sági körülményeit és történelmi hátterére is csak utalásokat tesz. Holott ezek bemutatása nélkül nehezen érthető meg a folyamat. Joggal feltételezhető, hogy a magyar nemzetpolitikai stratégia, összhangban a határon túli magyarság érdekeivel, a környezeti hatások közepette alakult. Tehát van egy másik forgatókönyv, amelyet figyelembe kell venni a teljesség érdekében. E nélkül egy torzkép alakulhat ki az olvasóban, miszerint adva van egy magyar, történelmileg visszavezethető stratégia Trianon traumájának a kezelésére, feloldására, s van egy szenvedő alany, vétlen oldal, amely úgy látja, hogy nem kell tennie semmit e trauma oszlatása érdekében, belátása szerint járhat el a kisebbségekkel, akiknek meg kell elégedni azokkal a jogokkal, amelyeket a többségi nemzet jónak lát. Ezzel teljesen felmenti az adott országot a felelősség alól a kérdés rendezése tekintetében, pedig közös ügyről van szó. Tekintsük át ezek után a magyar nézőpontot, hogyan láthatta és látja a magyar szemlélő és politikai közvélemény a magyar-szlovák kapcsolatok kérdéseit, a rendszerváltozást követően a nemzetiségi probléma vonatkozásában. Mi is történt e téren 1989-90 után Szlovákiában? Mi az, amit tapasztalhatott a magyar szemlélő a szlovákiai rendszerváltásból és az azt követő bel- és külpolitikai törekvésekből? Már kezdetektől egy ellentmondásos helyzetnek leTietünk tanúja. A csehszlovák ún. „bársonyos" forradalom jellegéből adódóan Szlovákiában is lemérhető volt egy olyan közhangulat, politikai magatartás, amely a kapcsolatokra és a kisebbségi kérdés vonatkozásában is biztató volt. A szlovák és az ottani magyar demokratikus erők együtt haladását tükrözték ezek a változások, aminek eredményeként az 1990. évi választások során a magyar pártok egyike kormánytényezővé vált, s kereszténydemokrata vonalon is egy átmeneti együttműködés alakult ki. Ugyanakkor előtérbe került Szlovákiában egy másik, erőteljes politikai áramlat, amely kifejezetten magyarellenes irányt képviselt. A Matica Slovenská szította a magyarellenességet. Kisebb-nagyobb megszakításokkal már 1990 tavaszától Pozsonyban és más városokban szlovák nacionalista tüntetések zajlottak, cseh, magyar és zsidóellenes jelszavakat hangoztattak, éltették Andrej Hlinka szlovák katolikus papot, magasztalták a fasiszta szlovák államot s annak elnökét, Tisót. Júliusban emlékére táblát lepleztek le Szlovákiában. A nacionalista-soviniszta tüntetéseken Szlovákia nemzetállammá alakítását, a szlovák nyelv kizárólagossá nyilvánítását hangoztatták, amely tüntetéseken parlamenti pártok képviselői is egyre nagyobb számban vettek részt. Az igazságszolgáltatás nem lépett fel a „faj-, nemzet és idegengyűlöletet szító egyének és szervezetek ellen".7 Egy 1990 októberében tartott közvélemény-kutatás szerint a csupán szlovákok által lakott területe2002. tél 129
