Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Boros Ferenc: A magyar és a szlovák nemzetpolitikai stratégia ütközése és következményei (Rudolf Chmel írásai)
Könyvekről A státustörvény határmódosítás nélküli nemzeti egyesítést feltételez. A törvény előterjesztését, magyar vezetői megnyilatkozások alapján ítélve, az tette lehetővé, hogy Magyarország az európai folyamat szerves része, a térség stabilizáló eleme, ez predesztinálhatta a kormányt arra, hogy e lépést megtegye még az EU-tagság előtt. Az an- talli tradíció a törvény révén új tartalommal jelenik meg, nemcsak Trianon következményeinek „terapizálásáról" van szó most már, hanem „egy egészen pontosan nem artikulált" jóvátételéről. Magyar politikusok véleménye szerint a trianoni trauma leküzdése csak ily módon, a nemzeti egyesítéssel válik lehetségessé. A nemzeti érdek klasszikus definíciója, állítja Chmel, ezzel teljesen új szintre kerül. A magyar nemzeti identitás támogatása helyett a magyar nemzet politikai integrációja lett a cél, ami ellentmond a magyar alkotmány szövegének is, mivel az csak a határon túli magyarság támogatását feltételezi. A területi-politikai és etnikai hovatartozást kibővíti a törvény a nemzeti közösségek kategóriájával. Mindez az európai integráció jegyében történik. Chmel megítélése szerint a törvény nem egyesít, hanem megoszt. Multikulturális és multinacionális integráció helyett monokulturális, mononacionális integrációt eredményez, illetve céloz meg. Intézményesített szolidaritást jelent, területi igények nélkül, arra építve, hogy a kontinensünk közösségek társadalmává válik. A magyar kormány - állapítja meg Chmel - úgy tünteti fel, mintha olyan megoldást talált volna ki, amely közös kiinduló pont lehet a nemzetiségi kérdés megoldására, s melyet a szomszédoknak el kell fogadni. Azonban ő úgy látja, hogy a nemzeti közösségek Európájának létrehozásához a trianoni komplexum ilyen jellegű magyar revíziója kevés. A magyar és a szlovák igazság egyelőre inkább kizárják egymást, semmint összekapcsolnának. A történelmi kibékülés lényegében még el sem kezdődött. Az adott körülmények között a törvény egy újabb palackból engedte ki a szellemet, amely a szomszédok számára nem megemészthető. A tanulmány különbséget tesz az elmúlt tíz évben működő magyar kormányok politikája között. Az Antall-kormány lényegében jelzést, üzenetet küldött a világnak, hogy a trianoni trauma él, és a gondoskodás a határon túl élőkről nemcsak integrált, de kardinális eleme a magyar bel- és külpolitikának. Ezzel párhuzamosan új tartalommal elevenedett meg a Trianon utáni tradíció Magyarországon, amit a Horthy-Ma- gyarország iránti nosztalgikus szimpátia, de a szélsőséges megnyilatkozások, Kéry, Torgyán, Csurka, Raffay nyilatkozatai fémjeleztek, melyek már nemcsak a trianoni trauma kezelésére, hanem esetenként nyíltan határrevíziós szándékokra is utalnak. Az autonómia és a kollektív jogok előtérbe állítása 1994-től már nem csak szavakban jelent célt, hanem konkrétságában is. Ezt összefüggésbe hozza az 1993. év végi és 1994. év eleji komáromi eseményekkel, ahol a területi autonómia igény megfogalmazódott (bár a reakciók miatt hamarosan mérséklődött az igény), majd az 1996. évi első magyar-magyar csúcsértekezlettel, ahol ugyan jelző nélkül használták az autonómia fogalmat, de a szerző, ill. a szlovák politikai közvélemény szerint ez alatt etnikai, területi 126 Külügyi Szemle
