Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - KÖNYVEKRŐL - Boros Ferenc: A magyar és a szlovák nemzetpolitikai stratégia ütközése és következményei (Rudolf Chmel írásai)
Könyvekről R. Chmel a megoldást ekkor abban látta, ill. szerinte a megoldást az jelenthette volna, ha a határok sérthetetlenségének deklarálása fejében a kisebbségekről egy kétoldalú megállapodás aláírására kerül sor. Azonban a két követelmény összekapcsolására, sem az egyik, sem a másik fél nem volt hajlandó. Szlovák részről - állapítja meg Chmel - az volt a vélemény, hogy nincs szükség kétoldalú megállapodásra a nemzetiségi témában, elégséges, ha a nemzetközi kisebbségi jogvédelemre támaszkodnak a felek. Chmel akkori megítélése szerint a választások után (1994) új koncepcióra, dramaturgiára lesz szükség ezekben a kérdésekben. R. Chmel további írásaiban (Dialógus vagy konfrontáció?, 1993. február. Diplomáciát nem lehet fokosokkal csinálni stb.). utal arra, hogy 1993-tól lényegében megszűnt a két ország között minden érdemi kommunikáció. Mintegy másfél éven át pl. nem működött szlovák nagykövet Budapesten. 1994 elején pedig a szlovákiai magyarság komáromi tanácskozásának dokumentumai eszkalálták a viszonyokat, s ilyen körülmények között R. Chmel három eshetőséget látott: 1. a tárgyalások, kommunikáció további mellőzése, a kisebbségek követelésének fokozása, a feszültségek további szítása; 2. a tárgyalások folytatása, a közös nyelv, konszenzus keresése, a „szótár" lágyítása, az ultimátumok mellőzése; és 3. balkanizáció. (Úgy látta, hogy az első lehetőség nincs messze a harmadiktól.) R. Chmel reménykedett abban, hogy a választások után (1994) változások lesznek a magyar politikában: jóllehet a magyar külpolitika három prioritása szerinte marad, de az akcentusok várhatóan változnak. Ígéret volt magyar politikai körök részéről arra, hogy a határok sérthetetlenségének elismerése bekövetkezik a nemzetiségi jogok garantálása fejében (ami minimális kulturális autonómia formájában elképzelhető). Az alapszerződéssel kapcsolatos fejtegetéseiben (utalva arra is, hogy a szerződés aláírásához a magyar érdek erőteljesebb volt) rámutat, hogy 1994-ben az alapszerződést más tényezők motiválták, mint 1991-ben, amikor az alapszerződés aláírásának a kérdése már konkrétan napirenden volt. A szomszédkapcsolatok rendezettsége az integrációs esélyek szerves része és függvénye lett. A magyar kormány „tanult" a múlt hibáiból, tudatosodott, hogy a konfliktusos állapot gerjesztése integrációs törekvéseinek is árt. Megítélése szerint magyar részről jobban megértették az alapszerződés aláírásának geopolitikai jelentőségét, mint szlovák részről. A magyar szocialisták a kisebbségi jogok vonatkozásában az elvárásokat részletesen kívánták megfogalmazni az alapszerződésben vagy külön annak mellékletében. Igényelték, hogy a kisebbség képviselői is részt vegyenek az alapszerződés kimunkálásában (ami - szerinte - több volt, mint amit az Antall-kormány szorgalmazott). Ezt a szlovák fél nem respektálta. R. Chmel azon a véleményen volt, s ezt a későbbiekben többször is hangsúlyozza, hogy a szlovákiai magyarságnak nem a magyar kormánnyal, hanem a szlovák kormánnyal kell egyezségre jutni a kisebbségi jogok kérdésében. 724 Külügyi Szemle
