Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Gyarmati István: Szép, új világ: civilizációk háborúja, avagy a történelem visszavág
Gyarmati István saját országainkban és megvalósítani akarunk a konfliktusok sújtotta országokban is. Egy ilyen politika csak sikertelenséget, megcsömörlést eredményezhet, szembeállítja egymással a demokratikus országokat ill. azokat a világ többi részével (Észak-Dél ellentét), felkészületlenné tesz minket olyan kihívásokkal és - igenis - veszélyekkel szemben, amelyekkel pedig elkerülhetetlenül szembe fogunk kerülni az elkövetkező években, évtizedekben. S ráadásul lejáratja értékeinket, az értékeken alapuló társadalmi-gazdasági rendszert, s végül is nem a világ kevéssé fejlett részének felzárkózását éri el, hanem a fejlett demokratikus országokat közvetlenül is veszélyeztetheti. Igen komoly problémát jelent napjainkban, különösen az újonnan függeüenné vált, vagy a gyarmati elnyomás alól felszabadult államokban, hogy a gazdasági-társadalmi fejlődésnek kikerülhetetlen szakasza a nemzetállam kialakulása. Ennek azonban - már csak logikailag is - előfeltétele a nemzet megléte, amely a világ számos, jogilag létező országában ma hiányzik. Persze, korábban az ukrán, azeri vagy éppen fehérorosz nemzetről beszélni is illuzórikus volt. Ebből adódóan tapasztalható az a törekvés, amely a nemzet kialakulását sorskérdésnek tekinti - s ebben igaza is van - és ebből azt a következtetést vonja le, hogy ennek érdekében minden lehetséges eszközt igénybe kell venni, a nemzetet egy jó ideig a más nemzetektől, és főként a kialakítandó nemzetállam területén vagy annak szomszédságában élő népektől és kisebbségektől való különbözőség hangsúlyozásával definiálja - s ebben nincs igaza. A másságot veszélynek tekinti, a nemzetre és ebből adódóan a kialakuló államra nézve. Innen már egyenes út vezet a végső következtetés levonására: minden más nép, kisebbség veszélyes az államra nézve, ezért ellenségként kezelendő: ez az „etnikai" konfliktusok oka és a választott barbár megoldási módok „igazolása". És ez még mindig a kisebb probléma: a nemzetté válás végső szakaszában lévő népet megfelelő politikával meg lehet győzni, vezetőit szükség esetén rá lehet kényszeríteni arra, hogy ne ezt a végső soron ma már öngyilkos politikát folytassák, hanem a nemzetté válás kulturált módját válasszák, annak elősegítését a más népekkel és a kisebbségekkel együtt keressék. Ez nem könnyű feladat, de lehetséges: ez az egyik nagy kihívás, amellyel a fejlett demokráciáknak szembe kell nézniük, és amelynek érdekében minden lehetséges erőfeszítést meg kell tenniük. A nagyobbik probléma azokban a régiókban van, ahol a nemzetté válás még nagyon az elején tart - sokszor talán el se kezdődött -, s ahol ebből adódóan remény sincs arra, hogy belátható időn belül befejeződik. Itt a fejlett demokráciák sem tehetnek szinte semmit annak érdekében, hogy ez a folyamat gyorsan befejeződjön: az utat minden nemzetnek végig kell járnia, s azt is tudomásul kell venni, hogy nem minden kísérlet jár eredménnyel. Ráadásul számos országban a korábbi gyarmatosítás szétrombolta az ott létező és működő kultúrát - különösen, ha az a legtöbb esetben nem volt alkalmas arra, hogy az újat kompatibüis kultúraként érzékelje -, de nem tudott a helyébe semmit sem ültetni, hiszen a gyarmatosító által kínált alternatíva a nemzetállam lett volna, amihez még messze nem értek meg a feltételek. A közvélemény nyomása és saját értékrendszerünk 72 Külügyi Szemle
