Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 4. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Gyarmati István: Szép, új világ: civilizációk háborúja, avagy a történelem visszavág
Gyarmati István mokrácia az, ahol az általa ellenőrzött intézmények nem játszanak döntő szerepet az ő életének alakításában, s a demokratikus intézmények működése is ennek hatására deformálódik. Érthető, bár nem elfogadható, hogy a polgárok egyszerű megoldásokat keresnek erre a dilemmára, amelyeket a diszkreditálódott kommunizmus híján ma már csak a populista szélsőjobboldalon találnak meg. A terrorizmus veszélye azokban az országokban is (mindenek előtt az Amerikai Egyesült Államokban), ahol a szélsőségek (egyelőre?) nem voltak képesek jelentős tömegeket maguk mellé állítani, sajátos reakciókat szül. A polgárok, azok az amerikaiak, akik - méltán - oly büszkék saját demokráciájukra, gyakorlatilag ellenkezés nélkül fogadják el szabadságjogaik durva korlátozását a biztonság érdekében. Természetes, s e sorok írója számára is elfogadható, hogy bizonyos szabadságjogokat átmenetileg és jól ellenőrzött módon korlátozni kell a biztonság növelése érdekében - vagy talán csak egyszerűen másképp kell tekintenünk a szabadság és a biztonság viszonyára. De Amerikában - és máshol is - ennél többről, másról van szó. Arról, hogy a szabadságjogokat helyenként a valóságos szükségleteket alaposan meghaladó mértékben megnyirbálják, egyes nemzetbiztonsági intézmények korlátoltságát és hibáit a „korlátlan szabadságra" hárítják - ahelyett, hogy az érintett intézmények saját működésüket vizsgálnák komolyan felül -, haszontalan, bár látványos intézkedéseket vezetnek be és kikiáltják ezeket a biztonság növelésének. Olyan jogokat szereznek meg, amelyekre már régen vágytak, amelyek sértik az egyének szabadságjogait, de amelyeket „normális" időkben nem voltak képesek megszerezni éppen amiatt, hogy a közvélemény durva beavatkozásnak és korlátozásnak értékelte azokat. Ezzel egy időben keveset tesznek az új világrend, az új fenyegetések megértése és elhárítása érdekében, megelégszenek látványos, de nem igazán hatékony intézkedésekkel. A mai Amerikában mindez még egyáltalán nem veszélyezteti a szabadság és a demokrácia alapjait. De újabb és újabb terrorcselekmények igen nagy a valószínűséggel újabb és újabb korlátozó intézkedéseket eredményezhetnek, ami nem túl sok idő múlva ellenőrzés nélküli titkosszolgálatokhoz, a jogállamiság aláásásához vezethet. A probléma kezelését nehezíti és a fenyegetést növeli, hogy a premodem és a posztmodern világ alapvetően másképpen közelíti meg saját belső és külső konfliktusait, beleértve a két civilizáció közti konfliktusokat is. A premodern világ természetes konfliktusmegoldó eszköze az erőszak: saját belső rendszere is - csakúgy, mint a miénk két évszázaddal ezelőtt - az erőszakra épül: aki erősebb, annak van igaza, a konfliktus megoldása érdekében az erőszak jogos, s a győzelem igazolja az erőszak alkalmazását. Nem ismerik a kompromisszumot: a győztes mindent visz, a vesztes mindent elveszt. Az emberi élet önmagában nem érték, az ideológia - leggyakrabban a politikai célokra használt, deformált, radikális politikai iszlám - nemcsak egyszerűen igazolja, de egyenesen felmagasztalja az erőszakot és a halál utáni boldogság kilátásba helyezésével igazolja a földi szenvedést, az uralkodóknak való alávetettséget és feltétlen engedelmességet és a mártíromság vállalását. Külügyi Szemle
