Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Rostoványi Zsolt: Civilizációk a civilizáció ellen? A hidegháború utáni nemzetközi rendszer antinómiái
Civilizációk a civilizáció ellen? Az iszlám kihívás Az iszlám „reneszánszának" több mint három évtizede tapasztalható jelensége része a vallások világszerte végbemenő újjáéledésének, azonban azokhoz képest számos egyedi vonással rendelkezik.42 Az a tény, hogy az iszlámban nem létezik egyházi szervezet, sőt nincs autentikus vallási központ (a szunnita iszlám központja, a kairói Al-Azhar csak erős fenntartásokkal és megszorításokkal tekinthető ennek), eleve anakronisztikussá teszi bármivel kapcsolatban is az egységes „iszlám" álláspont emlegetését, az iszlám világ bármely megnyilvánulásának mint az „iszlám" megnyilvánulásának az emlegetését. Az iszlám (világ) többféle szempontrendszer alapján erőteljesen differenciált, rendkívül mély törésvonalak szabdalják. Az iszlám reaktivizálódása, szerepének növekedése egyidejűleg több szinten megy végbe. Az egyik a tömegek szintje, a tulajdonképpen társadalmi szint, ahol az iszlám szerepe spontán módon, általában valami elleni tiltakozásként (a „nyugati" életforma és ideológiák „káros" hatásai, a társadalmi polarizálódás, a felső rétegek luxuséletmódja, a nagy tömegek marginalizálódása, romló életkörülményei stb.) erősödik, a megoldást az iszlám normarendszerén alapuló életmódban keresve. Épp az iszlám szervezeti struktúrájának említett jellemzői teszik lehetővé, hogy gyakorlatilag bármilyen társadalmi mozgalom sikerrel léphet fel az iszlám nevében, lényegében még homlokegyenest eltérő célok megvalósítása érdekében is. A másik szint a „hivatalos" állami-politikai szint, ahol az iszlám politikai-ideológiai jellege domborodik ki. Az iszlám politizálódása és a politika iszlamizálódása megnyilvánul egyrészről abban, hogy az állami vezetés sok országban megerősítette a hatalom „iszlám" jellegét (vagy egyszerűen csak fokozta az iszlám retorikát, deklarálta az iszlám elveihez való ragaszkodást), másrészt pedig az iszlám regionális- és világpolitikai jelentőségének növekedésében - vagyis míg az egyik oldalon a politika önnön hatalmának legitimálására használja fel az iszlámot, addig a másik oldalon az iszlám az aktív politikaformálás igényével lép fel (esetleg épp a fennálló politikai hatalommal szemben). A politikai vezetés ugyanakkor az iszlám világ nagy részén vagy maga is erőteljesen szekularizált-modernizált-nyugatias felfogást képvisel, vagy legalábbis jó kapcsolatokat ápol a nyugati világgal. Harmadik szint a tulajdonképpeni elméleti (és számottevő propaganda-) tevékenységet folytató vallási értelmiség Culamá', fuqahá' stb.) és egyéb teoretikusok szintje, beleértve a különböző iszlám szervezetek nagy tekintélyű vezetőit is. Tevékenységük korántsem merül ki a teológiai kérdések taglalásában, hanem az iszlám - mint totalitás - különböző aspektusainak a részletes kifejtésére irányul, beleértve az iszlám állam-, társadalom- és gazdaságelméletet. A vallási értelmiség és a muszlim teoretikusok szoros kapcsolatban állnak a tömegekkel, emellett a legtöbb országban valamilyen mó2002. tavasz 53
