Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Deák András Miklós: Az egyesült királyságbeli devolúció első tapasztalatai
Deák András Miklós Miközben az átadott jogkörökért viselt kormányzati felelősség átszállt a skót, walesi és északír kormány tagjaira, a fenntartott tárgyakban meglévő érdekeiket a brit kormány illetékes miniszterei továbbra is képviselik a brit parlamentben, amely a fenntartott tárgyakban alkot törvényeket. A devolvált helyzetben mind a központi, mind a helyi kormány szerveinek meg kell különböztetnie az átadott és a fenntartott területek ügyeit. A kormányszerveknek egymással kell munkakapcsolatot ápolniuk, nem pedig pl. a brit kabinet skótügyi miniszterén keresztül. A Scotland Office állományának jelentős része így már nem Londonban, hanem Edinburgh-ban és Glasgow-ban dolgozik. Az európai uniós és a külkapcsolati dimenzió A devolúció sem Skóciának, sem Walesnek az Európai Unióval szembeni alkotmányos jogait nem növeli, hiszen nem létezik olyan tárgy, amelyben a skót parlament vagy a walesi nemzetgyűlés kizárólagos kompetenciára tett volna szert a szuverenitását teljes mértékben megőrző Westminsterrel szemben. Az átadott jogkörökkel rendelkező szerveknek lehetősége nyílik arra, hogy részesei legyenek a brit tárgyaló pozíció kialakítását célzó egyeztetéseknek. Ugyancsak jelen lehetnek képviselőik a brit tárgyaló delegációkban. Egyúttal felelősséggel tartoznak azért, hogy az átadott jogkörök területén jelentkező EU-szabályozás végrehajtásra kerüljön. Bár a maastrichti szerződés vonatkozó cikkelyei, a régiók szerepének intézményesítésével és a szubszidiaritás elvének megfogalmazásával, kedvező terepet teremtettek a regionalizmus számára, a régiók bizottsága csupán konzultatív szerepet kapott, és abban az önkormányzatokat képviselő tanácstagok mellett a devolvált brit szervek képviselethez nem jutottak. Amennyiben az Egyesült Királyságban a kormányzás regionális szintje is létezne, nyilvánvalóan képviseletet is kaphatna e bizottságban. Az átadott hatáskörökkel felruházott törvényhozások és kormányok a devolvált helyzetben sem folytathatnak önálló külkapcsolati tevékenységet. Ugyanakkor rendelkezésükre áll a brit külügyminisztérium jelenleg több mint 220 misszióból álló képviseleti hálózata, amely az Egyesült Királyság egészét képviseli. A vonatkozó konkordátum értelmében a partnerként együttműködő a brit külügyi tárca segítséget nyújt az új adminisztrációk tisztségviselői és tagjai külföldi látogatásainak megszervezéséhez, illetve szorgalmazza, hogy a Londonban nagykövetséget fenntartó államok e három országrészben is képviseltessék magukat.2’’ Ezen túlmenően a devolvált kormányoknak módjában áll, hogy az átadott hatáskörökben gyakorolt funkcióik támogatása céljával külföldön a brit missziókon belül működő vagy önálló képviseleti irodákat hozzanak létre, és ezáltal is bemutassák az Egyesült Királyság mai diverzitását.26 A brit kormánynak nem áll szándékában, hogy a Scottish Trade International, a Welsh Development Agency és a Northern Ireland Development Board eddigi sikeres külgazdasá98 Külügyi Szemle