Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Miszlai Sándor: Oroszország külpolitikája a jugoszláviai konfliktusok rendezési folyamatában
Oroszország külpolitikája a jugoszláviai konfliktusok rendezési folyamatában mellett, s jelentős erőfeszítéseket tett a jugoszláv válság rendezésében játszott belső monopolhelyzetének megőrzésére. A demokratikus kormányzati rendszerekben természetes, hogy az ország külpolitikájáért mindenekelőtt a külügyminisztérium a felelős. Ugyanakkor a jugoszláv kérdés - számtalan nemzetközi kihatásával együtt már messze túllépett a diplomáciai körök felelősségén. Az elhúzódó válság kezdte közvetlenül érinteni Oroszország nemzeti érdekeit, magára vonta a katonai erők, legfőképpen az észak-atlanti szövetség, sőt a regionális hatalmi szervek figyelmét is. Ekkor úgy tűnt, hogy a jugoszláv válság megoldásában érdekelt struktúrák erőfeszítéseinek összehangolása kerül napirendre. Ezt az utat követték a nyugati hatalmak. Oroszországban azonban ezzel ellentétes folyamatok kezdődtek. Az orosz katonai vezetés, valamint a különböző végrehajtó hatalmi szervek egyre inkább hangot adtak annak a nézetüknek, miszerint Oroszországnak saját külpolitikai irányvonalat kell kidolgoznia a délszláv rendezés kérdésében, el kell szakadnia a Nyugat által diktált állásponttól, s ismét el kell foglalnia történelmi helyét a Balkánon. Úgy vélték, hogy Moszkva nem támogathatja tovább a szankciós politikát, illetve a szerbek egyoldalú diszkriminációját. Természetesen ez nem jelentette azt, hogy ettől kezdve Oroszország vitába száll a Nyugattal bármilyen kérdésben, s legkevésbé sem jelentette a régi konfrontáció felélesztésének igényét. Ugyanakkor Moszkvában egyre többen hangoztatják, hogy az orosz diplomácia elsődleges feladata éppen a délszláv népekhez fűződő objektív kapcsolattartás, illetve a saját nemzeti érdekek képviselete kell legyen. Véleményük szerint a jugoszláv válság rendezése többet jelent puszta piaci konjunktúránál, amit az esetleges nyugati pénzügyi támogatás nyújthat, itt a hosszú távú orosz-szerb kapcsolatok fennmaradása volt a tét. Mindazonáltal nem volt teljesen világos: miért nem tudják összehangolni az oroszországi demokratikus és piacgazdasági reformokat egy aktív, a nemzeti érdekeket szem előtt tartó külpolitikával. Az orosz hatalmi struktúrák között különleges helyet foglalt el az elnöki kabinet, azokban az években pedig kiemelt szerepet játszott annak is egy gyakorlatilag önálló és legbefolyásosabb része, az elnöki tanácsadói iroda. A külpolitikával kapcsolatos kérdésekkel Rjurikov, az Oroszországi Föderáció elnökének személyes tanácsadója foglalkozott. Rjurikov természeténél fogva egy.szolgalelkű hivatalnok volt, aki - egykori munkatársai véleménye szerint -, nem is annyira az elnök, hanem inkább Kozirjev támogatójaként tevékenykedett. A külügyminiszter által megfogalmazott utasításokat feltétel és gondolkodás nélkül teljesítette. A jugoszláv konfliktust érintő kérdéseket azonban nem tudta átlátni, s egykori közeli munkatársai jellemzése alapjá. -aját lelki békéje érdekében sem kívánt azokba belefolyni. így tehát megállapíthatjuk, hogy a Kremlben hosszú ideig senki sem foglalkozott részletekbe menően a jugoszláv kérdéssel. Mindazonáltal 1994 elején új vezetőt neveztek ki a nemzetbiztonsági tanács élére, 2002. ősz 69
