Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Molnár Anna: Altiero Spinelli és az európai föderalizmus eszméje
Molnár Anna A tervezetben nem csupán a hatalom közösségi szervek közötti pontosabb megoszlásáról volt szó, hanem a közösség és a tagállamok közötti pontos hatásköri megoszlást is biztosította volna. Ez a terv említette először hivatalosan a szubszidiaritás elvét, amelyre a kilencvenes években majd oly sokszor hivatkoznak. Hiszen ez az elv szolgál az Európai Unión belüli kormányzati szintek közti hatalom- és feladaünegosztás alapjául. A szerződés kimondta, hogy a közösségnek kizárólagos döntési jogköre van a közös piac, a mezőgazdaság, a szállítás, az energiagazdálkodás, illetve a közös kutatási programok terén. A külpolitika viszont a kormányközi kapcsolatokra épülő Európai Tanács hatáskörébe tartozott volna. így ezen, a közösségi szempontból amúgy is rendkívül problematikus és nehezen összehangolható területen a tagállamok érdekeiket erősebben tudták volna képviselni. Megjegyzendő, hogy a tagállamok igen eltérő külpolitikai orientáltságából és történelmi hagyományaiból fakadóan a külpolitika közösségi szintű összehangolására - a sorozatos kezdeményezések ellenére - mind a mai napig nem került sor. Spinelli tervei szerint az átalakulási folyamatban az Európai Parlament kvázi alkot- mányozó gyűlés szerepet töltött volna be, de az új szerződést a nemzeti parlamenteknek kellett volna ratifikálni.33 Az olasz, a belga és a német parlamentek támogatták volna a tervet, de végül közvetlenül ismét a franciák ellenállása miatt hiúsult meg az európai föderáció létrehozásának terve. Spinelli és támogatói tevékenysége mégsem volt hiábavaló, hiszen az európai integráció fejlődése kilendült a majd két évtizeden keresztül tartó holtpontról. Hosszas viták után 1986-ban a tagállamok aláírták az Egységes európai okmányt. Ezzel felgyorsult az integráció elmélyülését célzó intézményi reformfolyamat. Következtetések 1986-ban végül anélkül hunyt el az integrációs folyamat egyik legjelentősebb alakja, hogy legfőbb célja, az európai föderáció terve megvalósult volna. A tagállamok a közösségek létrehozásával önmaguk korlátozták ugyan saját szuverenitásukat, de annak egy új államban való teljes feloldására mindeddig nem szánták rá magukat. Az unió minden egyes lépéssel közelebb került a föderációhoz, de amíg a föderáció alkotmányának kidolgozására és életbe léptetésére nem kerül sor, addig nem beszélhetünk egy új föderatív állam megszületéséről. Annak ellenére, hogy az Európai Unió egy olyan egyedülálló nemzetközi integráció, amely még sokkal inkább hasonlít egy konföderációra, mint egy valódi föderációra, az uniós döntések és kezdeményezések egyre nagyobb befolyást gyakorolnak a polgárok életére mind szociális, mind gazdasági, mind pedig az élet számos más területén (pl. oktatás). Mindez viszont azt jelentené, hogy a demokrácia játékszabályai szerint közösségi szinten is jobban kell hogy érvényesüljön a demokratikus ellenőrzés. Kezdet52 Külügyi Szemle
