Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 3. szám - NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Molnár Anna: Altiero Spinelli és az európai föderalizmus eszméje
Altiero Spineíli és az európai föderalizmus eszméje ' ben az integráció történetét a politikai elit által felülről hozott-döntések sora jellemezte, napjainkban viszont már a polgárok részéről is egyre növekvő igény mutatkozik arra, hogy közvetlenül is beleszólhassanak az integrációt érintő politikai döntésekbe. Mindez azt mutatja, hogy csakis az intézményi reformokon keresztül képzelhető el az úgynevezett „demokratikus űr" kitöltése. Spineíli számára a tagállamok közös megegyezésén alapuló föderáció azt az intézményi rendszert jelentette volna, amelynek köszönhetően a háborús konfliktusok végképp elkerülhetőek lettek volna Európában. Véleménye szerint a nyugati államok belső működését jellemző demokratikus szabályokat csak így lehetett volna a nemzetközi kapcsolatok szintjére is kiterjeszteni. Számára mindig is az Amerikai Egyesült Államok szolgált mintául. Bírálói elméletével szemben épp azt emelték ki, hogy tervei kidolgozásakor nem vette figyelembe az Egyesült Államok és Európa között meglévő különbségeket. A két terület közt a legjelentősebb különbség - természetesen Európa nemzeti sokszínűségén kívül hogy kontinensünkön nincsenek mély gyökerei az intézményi decentralizációnak, és olyan erős központi végrehajtó hatalom sem tudna kiépülni, mint az Egyesült Államokban. Néhányan úgy látják, hogy az integrációs folyamat a föderáció megvalósítása felé halad, mások viszont továbbra is úgy gondolják, hogy az integráció soha nem fog túllépni a funkcionális kapcsolatokon. Mindaddig viszont, amíg az unió helyén nem jön létre egy új állam, az integráció csakis a nemzetközi és nem a belső jog körében értelmezhető. Napjainkban is csak nagyon nehezen elképzelhető, hogy az államok hajlandóak lennének meglépni azt az utolsó lépést, amely az Európai Egyesült Államok létrehozását jelentené. Az európai nemzetállamok talán soha nem lesznek képesek szuverenitásuk ilyen mértékű csorbítására, Spineíli számtalan kritikájának viszont még napjainkban is van létjogosultsága, hiszen az európai parlamenti választásokon mutatkozó alacsony részvételi arány azt mutatja, hogy a polgárok még mindig nem érzik úgy, hogy közvetlenül is befolyásolhatnák az integráció jövőjét. A bővítés újabb kihívások elé állította az Európai Uniót, manapság már nem csak a belső, hanem a külső okok is az intézményi reformok mihamarabbi végigvitelére késztetik a tagállamokat. A 2000. év első felében kezdődött kormányközi konferencián - amelynek központi kérdése az alapszerződések módosítása és az intézményi reformok - a viták ismét a szorosabb politikai integráció, a demokratikus felügyelet, a parlament szerepének megerősítése és a döntéshozói rendszer átalakítása körül folytak. Ismét szembekerültek egymással a föderalista és a kormányzati kapcsolatokon alapuló konföderalista irányzat képviselői. A tagállamok közötti jelentős vitákra utal, hogy az intézményi reformokat tekintve a kormányközi konferencia nem zárult teljes sikerrel. A közösségi politika megerősítése szempontjából azonban már ekkor fontos döntések születtek (a minősített többségi szavazás kiterjesztése a tanács döntéshozatali mechanizmusában). A 2001. február 23-án aláírt nizzai szerződés a vártnál kisebb mértékben ugyan, 2002. ősz 53
