Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 1. szám - GLOBALIZÁCIÓ ÉS NEMZETKÖZI KAPCSOLATOK - Rostoványi Zsolt: Civilizációk a civilizáció ellen? A hidegháború utáni nemzetközi rendszer antinómiái
Rostoványi Zsolt tolikus-protestáns „hitvita" Észak-írországban, baszk szeparatizmus, breton és okcitán „kultúrharc" Franciaországban stb.), a félperiférián (muszlim-szerb-horvát konfrontáció24 stb.) és a periférián egyaránt, bizonyos esetekben a kulturális különbözőséget, illetve választóvonalakat kifejezetten a gazdaság- és szociálpolitika igazolására használják. Az a tény, hogy a kultúra a külpolitika, illetve diplomácia markáns részévé vált, természetesen nem a kultúrdiplomáciára, illetve a szűkén értelmezett kultúra nemzetközi forgalmára vonatkozik. Az elmúlt évtizedekben, de különösen a kilencvenes években a nemzetközi rendszerben végbement változások hatására nagymértékben megváltozott a külpolitika, illetve diplomácia feladata és jellege is. Egyfelől a nemzetközi rendszer államok melletti új szereplőinek sorában nagy számú, jelentős nemzetközi tevékenységet folytató társadalmi szervezet is megjelent, másfelől az állami szereplők „világában" is komoly változások mentek végbe: korábban kifejezetten a belpolitika tárgyát képező kérdések „nemzetköziesedtek", míg a külpolitika belső irányultsága jelentősen megnövekedett, vagyis oldódott a korábbi merev elhatárolódás a bel- és a külpolitika között. A nemzetközi kapcsolatok egyre kevésbé korlátozódnak az államközi kapcsolatokra, a nemzetközi rendszer „társadalmasodott", és ezzel szoros összefüggésben „kulturalizálódott". Sajátos paradoxon, hogy a külpolitika társadalmasodása, amely a nyugati világban az utóbbi évtizedekben (különösen 1990 után) vett lendületet, ezúttal - a korábbi trendeket megfordítva - a Nyugatot teszi „követővé", miután a külpolitika erős társadalmi gyökerezettsége és beágyazottsága a közösségi indíttatású nem nyugati civilizációkban mindig is meghatározónak bizonyult. Mindezek a változások már a hetvenes években megjelentek a nemzetközi kapcsolatok elméletének diszciplínájában, különösen a „világtársadalom"25, illetve „nemzetközi társadalom iskola"26 teoretikusainak műveiben. Megállapításaik, ha lehet mára még aktuálisabbá váltak. Anélkül, hogy részleteiben foglalkoznánk akár a „világtársadalom", akár a „nemzetközi társadalom" sokat vitatott kategóriájával, most csupán Hedley Bull megállapításaira utalunk, aki valamennyi nemzetközi társadalom esetében a közös kultúra szükségességét húzza alá, különbséget téve a „diplomáciai kultúra" és a „nemzetközi politikai kultúra" között. Előbbi nem más, mint valamiféle „elit kultúra", vagyis az államok hivatalos képviselőinek közös nézetei, végeredményben a nemzetközi társadalom működtetésére vonatkozó közös elképzelések, utóbbi viszont az értékek és életformák közösségét képviselő intellektuális és morális kultúra. Végeredményben Bull terminológiájával a „nemzetközi politikai kultúra" jelenti az „igazi" kultúrát. Bull szerint a nemzetközi társadalom pusztán a „diplomáciai kultúra" alapján is működőképes, viszont nyilván sokkal hatékonyabban működhet, ha létezik „nemzetközi politikai kultúra" is. A huszadik századra viszont nem ez volt a jellemző, a huszadik század „globális nemzetközi társadalma... nélkülözi a közös kultúrát vagy civilizációt".27 48 Külügyi Szemle
