Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2002 (1. évfolyam)
2002 / 2. szám - EURÓPA - Valki László: Az államelismerés mint politikai fegyver - Jugoszlávia felbomlásának tanulságai
Valki László szláv Szocialista Szövetségi Köztársaság (JSZSZK) közvetlen és kizárólagos jogutódjaként - létrehozza a Jugoszláv Szövetségi Köztársaságot (JSZK). Az utóbbi a kizárólagos jogutódlás igényét arra alapozta, hogy jogelődjének jelentős nagyságú területét és lakosságának nagy részét öleli fel, független kormánya és közigazgatási rendszere van, Jugoszlávia történelmi magja pedig Szerbia és Montenegró volt. A JSZK tehát mind fizikai, mind jogi értelemben megfelel a kizárólagos jogutódlás nemzetközi jogi követelményeinek. Carrington azt kérdezte a Badinter-bizottságtól, hogy vajon a JSZK tekinthető-e a JSZSZK kizárólagos jogutódjának. Válaszában a bizottság nem fogadta el Belgrád álláspontját, de visszafogottan fogalmazott.32 Arra a tényre utalt, hogy az EK állam- és kormányfői az Európai Tanács 1992. június 27-én tartott ülésén úgy döntöttek, nem ismerik el az új jugoszláv föderáció igényét a kizárólagos államutódlásra. Ehhez hozzátették azt a már említett tételt, hogy az államutódlás kérdéseit a feleknek a nemzetközi jog általános szabályai alapján egymás között, békés úton kell rendezni. A bizottság csak egyetlen kérdésben foglalt határozottan állást az ellen, hogy az új föderáció kizárólagos jogutódja legyen a réginek. Felhívta a figyelmet a BT 1992. május 30-án hozott 757. számú határozatára, miszerint az új föderációnak az az igénye, hogy egyszerűen megörökölje a JSZSZK tagságát az ENSZ- ben, „nem találkozott általános egyetértéssel". Ezt követően a bizottság kijelentette, hogy egyetlen volt tagköztársaság sem igényelheti magának azt a jogot, hogy a JSZSZK helyébe lépjen, így a volt föderáció tagságát a nemzetközi szervezetek statútumainak megfelelően meg kell szüntetni. A Badinter-bizottság tehát egyfelől arra törekedett, hogy véleményével ne avatkozzon be közvetlenül a felbomló Jugoszlávia „belügyeibe", és meghagyja a volt tagköztársaságoknak azt a lehetőséget, hogy egymás között állapodjanak meg az államutódlás kérdéséről. Másfelől azonban támogatta az Európai Tanács már idézett álláspontját, tehát azt, hogy az új föderációt nem tekinti kizárólagos jogutódnak. Ezzel megint csak politikakövető álláspontra helyezkedett, és csupán annyit tett, hogy jogilag megindokolja a már meghozott politikai döntéseket. A dolog érdekessége, hogy a Nyugat 1992 júliusában már túl volt a Szovjetunió felbomlásából eredő egyik alapprobléma megoldásán. Eldőlt, hogy mely állam foglalja el a megszűnt szovjet állam helyét a Biztonsági Tanácsban. Mint emlékezetes - az ENSZ alapokmányának egyébként szükséges módosítását mellőzve33 - egyszerűen felkínálta Oroszországnak a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége megüresedett helyét, amelyet az gyorsan el is foglalt. Első látásra tehát nem lett volna komoly akadálya annak, hogy az EK Kis-Jugoszláviát - amint azt Oroszország esetében tette - kizárólagos jogutódként ismerje el. A két eset között azonban volt egy lényeges különbség. A Nyugat úgy határozott Moszkva képviseletének folytonosságáról, hogy a Szovjetunó volt tagköztársaságai azzal kifejezetten egyetértettek.34 A JSZSZK kizárólagos jogutódként való elismerését ugyanakkor valamennyi kivált 138 Külügyi Szemle
